Széchenyi István címere

Nagycenk, Széchenyi tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gróf Széchenyi István címere
Angol cím:Coat of arms of the Stephan Széchenyi

Avatás1864. augusztus 20.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.12.13. 08:30
A Széchényi család Nógrád megyéből származik, nevét Szécsény mezővárosról eredezteti. Első kiemelkedő alakja, a családi vagyon megalapozója Széchényi György (1592-1695) aki egy viszonylag későn induló papi pályán futott be hatalmas karriert. A magyar grófi címet 1697-ben I. Lipót adományozta az érsek unokaöccsének, Ferenc dédapjának, II. Györgynek. A 18. sz. első felében a nemzetség meglehetősen szerteágazott, de 1777-re Széchényi Ferenc maradt az egyedüli férfiörökös, aki megkapta a Sárvári és Felsővidéki előnevet. [1]

A templom történetéhez hozzátartozik, hogy az egykori középkori templomot ugyan1722-1724 között újjáépítették, de 1859 karácsonyán mennyezete leszakadt. Ekkor Tolnay Antal plébános a döblingi gyógyintézetben lévő Széchenyi Istvánhoz fordul kérésével.
A Gróf válaszában ezt írta: „... emeljünk egy tisztes templomot Nagy Czenken és pedig első királyunk, Szent István tiszteletére...” .
1860. január 7-én már ezt írta naplójába: Elhatároztuk, hogy templomot építünk Czenken.” [2]

Felépítését, felszentelését gróg Széchenyi István nem érte meg. Halálát követően a templomépítés ügyét felesége és fia irányította.
„A dombon épült Nagycenknek a kastélyon kívüli legszebb és legnagyobb épülete a templom. Építésének körülményeit már vázoltuk. Ybl Miklós tervei szerint készült, és 1864. augusztus 20-án szentelték fel Szent István tiszteletére. Oltárképén a koronát Szűz Máriának felajánló szent királyunkat láthatjuk. Az oltárkép fölötti felirat – „Si Deus pro Nobis, Quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?) – az építtetőre emlékeztet. Blaas Károly bécsi mester munkája.
A feliratot a Széchényi család címerével együtt a bélletes bejárati kapu felett is elhelyezték.” [3]

A címerpajzsot sasok tartják, fölötte kilenc ágú grófi korona.
A templom védett műemlék.
Források:
[1] http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=015922
[2] http://www.szechenyifaluja.hu/index.php?sel=Szechenyi_emlekhelyek&sel2=Szent_Istvan_Plebaniatemplom
[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/nagycenk-B344/seta-a-faluban-B5F1/
-http://www.nagycenk.hu/files/rendezesiterv/2019/Nagycenk_oroksegvedelmi_hatastanulmanya_2018.pdf

Bertha János műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385178
Feltöltve
2019.11.26. 09:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:03

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385179

385180
Feltöltve
2019.11.26. 09:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/160 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:04

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385181
Feltöltve
2019.11.26. 09:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:04

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385182
Feltöltve
2019.11.26. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:05

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385183
Feltöltve
2019.11.26. 09:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/250 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:05

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385184
Feltöltve
2019.11.26. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/100 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:06

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
385185
Feltöltve
2019.11.26. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.11.26. 09:07

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
393018
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2020.01.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.26. 23:23
2016. július

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
393019
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2020.01.26. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • 22.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.26. 23:23
2016. július

"Széchenyi István címere" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
439535
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.04.13. 00:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.04.13. 00:36
2016. július
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.01.19. 07:35
A "Széchenyi István címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.04.13. 00:36
1 új fotót töltöttem a "Széchenyi István címere" műlaphoz
20.11.14. 09:35
A "Széchenyi István címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.26. 23:23
2 új fotót töltöttem a "Széchenyi István címere" műlaphoz
19.12.13. 08:30
A közösség publikálta Bertha János "Széchenyi István címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.