Dorog, Mészáros Lázár utca 5

Alternatív, helyi címek:Szent Borbála templom épületdíszítő szobra
Angol cím:Thomas the Apostle

Dorog
Mészáros Lázár utca 5
Az alkotás a templom épületén látható.

Felállítás1931. augusztus 23.


Aerdna
2016.07.23. 23:00
A Szent Borbála templom apostolainak szobrát ifj. Mártai Lajos készítette, csakúgy, mint a templom oltárát, és Szent Borbála szobrát.

A dorogi Szent Borbála Templom 1924-1931 között épült, Gáthy Zoltán tervei szerint. Gáthy Zoltánt egy műegyetemi társa hívta Dorogra, Mátrai Lajos pedig az ő közreműködésének köszönhetően készíthetett itt szobrokat. 1931. augusztus 23-én Serédi Juszticián hercegprímás szentelte fel a templomot, és vele együtt az épületdíszítő szobrokat. A templom a II. világháború idején megsérült, a háború után a helyreállításkor a toronysisak kisebb lett, mint az eredeti volt. 1981-re újítják fel először a templomot, majd 2000-2004 között újabb felújítás során az eredeti toronysisak formát állították vissza.

Az apostolok szobrainak azonosítása nem volt könnyű feladat, mivel a négy szobor közül háromnak a kezében könyv, egynek a kezében irattekercs van. A szokásos attribútumok egyik szobornál sem kerültek ábrázolásra. Próbáltam a fejábrázolások alapján meghatározni, hogy melyik szobor melyik apostolt ábrázolhatja, erre vonatkozóan nem találtam semmi konkrét adatot..

Tamás apostol esetében fordul elő, hogy többnyire szakáll nélkül ábrázolják (időnként rövid szakállal), kezében tekerccsel. Így ez a szobor feltételezésem szerint Tamás apostol.

A másik három apostol:
András apostol – őt is ábrázolják könyvvel, vagy tekerccsel a kezében, szakálla többnyire egyágú, hosszú.

János apostol – nyitott könyvvel ábrázolják, szakálla rövid, kétágú (előfordul, hogy nincs) a legtöbb ábrázoláson.

Máté apostol – tekerccsel, könyvel is ábrázolják, róla találtam olyan ábrázolást, ahol a szakálla hosszabb, kétágú.
Források:
https://hu.scribd.com/doc/88765317/Dorogi-Lexikon
http://www.esztergomi-ersekseg.hu/?fm=1&am=4&op=plebaniaview&p_id=75
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Borb%C3%A1la-pl%C3%A9b%C3%A1niatemplom_(Dorog)
http://www.dorog.hu/index.php?oldal=49
http://www.epa.oszk.hu/00000/00016/00002/950227.htm

Aerdna műlapja


Kapcsolódó
János apostol
Kapcsolódó
Máté apostol
Kapcsolódó
András apostol

Cím alapján hasonló

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246858
Feltöltve
2016.07.23. 21:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:51

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246859
Feltöltve
2016.07.23. 21:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:52

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246860
Feltöltve
2016.07.23. 21:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:53

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246861
Feltöltve
2016.07.23. 21:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:54

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246863
Feltöltve
2016.07.23. 21:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:55

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246868
Feltöltve
2016.07.23. 21:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:56

"Tamás apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dorog
Feltöltő
Azonosító
246872
Feltöltve
2016.07.23. 21:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.23. 21:56
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.07.23. 23:00
Aerdna publikálta "Tamás apostol" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.