Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 12.

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre út 12.
Az egykori fafaragó tábor területén áll.

Felállítás1979


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2016.07.22. 23:43
Jelenleg éppen egy filmet nézek Pécsváradról. Most mutatták be az ottani múzeumot, melyben Samu Géza alkotásait láthatja az arra járó érdeklődő ember.
Sajnos tavaly szeptemberben nem volt lehetőségem elmenni a kis faluba, pedig benne volt a terveimben. Most sajnálom csak igazán, ahogy látom a filmet.

Számomra mindig furcsa azt látni egy artportálos szócikk elején, hogy autodidakta. Pedig Samu Géza neve mellett ez a jelző szerepel. Illetve a továbbiakban, szinte teljes ellentmondásban, pl. ez a mondat:
"Műveiből elementáris erő sugárzik, egyéni, mással nem rokonítható hangvétele a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotójává tette."

A Tokaji oszlop című műve már messziről látszik annak, aki a kisváros főutcáján álló bevásárlóközpontba igyekszik, és kicsit szét is néz :)
Az áruház melletti telken áll az alkotás. A Tokaji Fafaragótábor műveit is itt, ezen a telken helyezték el. Jelenleg az alkotótábor nem működik, magánterületen áll a plasztika. Egy hatalmas szőlőskert egyik részén, az utcafronton lettem figyelmes a műre, több évvel ezelőtt. Eddig mindig zárva volt a kertkapu. Igaz, most is, csak mozgást láttunk a kertben, így a próbálkozás sikert is hozott. Nem szerettem volna az utcáról lefotózott képekkel feltölteni az 1979-ben alkotott művet. Annál kicsit többet érdemel.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/samu-geza-218

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244300
Feltöltve
2016.06.26. 21:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:52

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
380598
Feltöltve
2019.10.28. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 24.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.28. 00:08

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
380597
Feltöltve
2019.10.28. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 92.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.28. 00:08

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
380599
Feltöltve
2019.10.28. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 35.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.28. 00:08

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
380600
Feltöltve
2019.10.28. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 56.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.28. 00:08

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244302
Feltöltve
2016.06.26. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:53

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244303
Feltöltve
2016.06.26. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:53

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244304
Feltöltve
2016.06.26. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:53

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244305
Feltöltve
2016.06.26. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:53

"Világfa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
244306
Feltöltve
2016.06.26. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.06.26. 21:53
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.10.28. 00:08
4 új fotót töltöttem a "Világfa" műlaphoz
16.07.22. 23:43
TundeK62 publikálta "Világfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.