Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére

Arad, Strada Lucian Blaga 9.

Arad
Strada Lucian Blaga 9.
A Minorita templom közelében, a jelzett címen.

Avatás1990
Avatás1902

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2016.07.15. 08:58
Valamikor, 2013-ban, Aradon jártamban mutatták nekem ezt az emléktáblát. A tábla kevéske művészi elemet tartalmaz, de mégiscsak látható rajta a jel: a festőecset és a paletta domborműve.
Az emléktábla egyszerre emlékezik az ezen a helyen egykor működött Rajziskoláról, de arról is, hogy itt tanulta két évig Munkácsy Mihály (1844 – 1900) a festőművészet alapjait.
Ahogy olvasom, az épület nem azonos az egykori Rajziskolával, de a helyén felépült, szintén oktatási intézményként működő épület homlokzatára 1990-ben helyezték el újra restaurálás után a megemlékező táblát. Hogy mikor épült ez az új épület, nem sikerült megtudni. Azt sem, hol tárolták a nagy értékű emléktáblát a köztes időben.
Nem tudok magyarázatot adni arra sem, hogy miért van néhány év eltérés a Munkácsy-életrajzok aradi évekre vonatkozó adatai és az 1902-ben készült emléktábla vésete között. Bár az igaz, miután Békéscsabán mint asztalosinas szabadult, már 1858-ban Aradra ment, de visszatérítette őt betegsége. Gyulán ismerkedett meg (1861?) Szamossy Elek festővel, aki később Aradon tanára, mentora lett.

Az emléktábla felirata szerint:
"Arad városunk rajziskolája állott egykor ezen a helyen / abban szerzé művészete kezdő ismereteit / MUNKÁCSY MIHÁLY / hazánk örök dicsőségű képírója / MDCCCLVIII – MDCCCLX /
Ennek emlékezetét örökítette meg az Aradi Nemzeti Szövetség / 1902."

Megcáfolhatatlan hitelességgel álljanak itt inkább Munkácsy Mihály szavai ezekről az évekről, Szamossyval való kapcsolatáról:
"Szamossy igazán megszeretett, s nemcsak festeni tanított, de nevelt is, (...) igyekezett fogyatékos képzettségemet pótolni.
Világi és művészi ismereteim gyarapítása közben teltek-múltak a napok. Az elsővel azért foglalkoztam, mert tudtam, hogy szükséges, a másodikhoz pedig szívvel-lélekkel vonzódtam."
Egy nagyívű, utolérhetetlen pálya indult el.
Források:
http://www.magyarvagyok.hu/kultura/regiok/erdely/6442-Arad.html
http://www.irodalmiradio.hu/femis/munkacsy/

Kapcsolódó
Óvodások

Cím alapján hasonló

"Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" c. alkotás fotói

Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
244671
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.29. 17:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.29. 17:19
2013. április

"Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" c. alkotás fotói

Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
244672
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.29. 17:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

244670

244673
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.06.29. 17:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.29. 17:19
2013. április

"Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" c. alkotás fotói

Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
529204
Feltöltve
2023.06.18. 16:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 80mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.06.18. 16:35

"Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" c. alkotás fotói

Település
Arad
Feltöltő
Azonosító
529205
Feltöltve
2023.06.18. 16:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/400 • 300mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.06.18. 16:35
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.06.18. 16:35
3 új fotót töltöttem a "Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" műlaphoz
23.06.08. 18:25
Megérintettem a "Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" alkotást
16.07.15. 08:58
Göröntsér Vera publikálta "Munkácsy Mihály és az aradi rajziskola emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.