Székesfehérvár, Szabadságharcos út

Állapot: Áthelyezve innen

Székesfehérvár
Szabadságharcos út
A csónakázó tó előtti Rózsaligetben áll az alkotás.

Felállítás1985. december


Utód
Memento
Ády
2016.07.14. 21:13
Az alkotás Székesfehérváron a Rózsaligetben állították fel 1985-ben, amelyet Cseh István nyugdíjas főiskolai docens adományozott Székesfehérvár városának. A vörös gránitlapon álló életnagyságú bronz torzót Bors István szobrászművész készítette. A szobor a fasizmus áldozataira emlékeztet, de elég nyomasztó látvány nyújt, miközben meg hihetetlenül meg is fogja az embert.
A posztamensen egy idézet is olvasható:
"csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat" (Radnóti)
Az idézet Radnóti Miklós Harmadik eclóga című verséből van.

A vers egészben:

Radnóti Miklós : HARMADIK ECLOGA

Pásztori Múzsám, légy velem itt, bár most csak egy álmos
kávéházban ülök, odakinn fut a fény, a mezőkön
némán túr a vakond, kis púpjai nőnek a földnek
és széptestü, fehérfogu barna halászok alusznak
hajnali munka után a halas ladikok sikos alján.

Pásztori Múzsám, légy velem itt is e városi berken,
hét ügynök ricsajoz, de e hét se riasszon el innen,
most is, hidd el, a gond üli szívüket, árva legények...
s nézd azokat jobbról, mind jogtudor és furulyázni
nem tud ugyan közülük már senki, de hogy szivaroznak!

Légy velem itt! tanitok s két óra között berohantam
elmélkedni a füst szárnyán a csodás szerelemről.
Mint a kiszáradt fát egy kancsali, csöppnyi madárfütty,
ujraszül, azt hittem s fölemelt a magasba, az ifjú
régi tetőkre, a vágy kamaszos vadonába röpített.

Pásztori Múzsa, segíts! Most róla rikoltnak a hajnal
kürtjei mind! párás teli hangon zengik alakját,
hogy süt a teste, szemén hogy villan a nyurga mosolygás,
ajkán táncos, okos léptekkel hogy jön a sóhaj,
hogy mozdul, hogy ölel, hogy nézi a holdat az égen!

Pásztori Múzsa, segíts! szerelemről zengjem a dalt már,
karmol folyton a bú, új fájdalom űz a világban,
mindig, újra csak új! elpusztulok itt hamar én is.
Görbén nőnek a fák, sóbányák szája beomlik,
falban a tégla sikolt; így álmodom én, ha elalszom.

Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők...
csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,
sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két
versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még?
Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!
Források:
Somogyi Néplap, 1985. december 31. (41. évfolyam, 306. szám)
További linkek
Bors István szobrászművész életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bors_Istv%C3%A1n
Szapet
2022.10.30. 11:32
Valami rémlett, hogy középiskolás koromban mintha olvastam volna egy cikket a Fejér Megyei Hírlapban, miszerint a szobrot el akarták lopni a Rózsaligetből, de megzavarták a tolvajokat és nem sikerült eltulajdonítaniuk. Kis keresés után meg is találtam a róla szóló cikket:

"A tolvajokat megzavarták, csak egy kicsit cipelték

A jelek szerint a fehérvári köztéri alkotásokat sem kivételek: gyakorta viselik barbár rongálás nyomait. Ezért a Városgondnokság -szobrokért is felelős munkatársát, Pálffy Györgyöt nem csak a mostanában eltűnt Bors István szoborról faggattuk. Főként, mert a Mementót, szerencsére „csak” lefűrészelték:
- A szobrot -amelyet egy márványtalapzaton két ponton rögzítettek - valóban el akarták vinni: az egyik oldalon lefűrészelték, a másikon letörték -meséli Pálffy György.
-Súlyos darabról van szó - de azért hat-nyolc méterre el tudták vonszolni a tettesek, akiket valószínűleg megzavarhattak, merj végül a közeli csatorna töltésén hagyták. A mű nem sérült meg, ám rögzítés nélkül nem maradhatott az eredeti helyén. A napokban újra visszaállítjuk: ma már korszerűbb anyagokat is használnak, így szilárdabban rögzíthető a talapzathoz. Ez néhány ezer forintból megoldható. Már annak is örülünk, hogy nem tűnt el. Hiszen amiért a színesfémgyűjtők vagy 50 ezer forintot kapnak, annak - mint egyedi műalkotásnak - valójában sokkal több, mintegy 800 ezer forint az eszmei értéke..."
Források:
[1] Fehérvári szoborsorsok: nem csak a lándzsát lopják - Fejér Megyei Hírlap, 1998. február 21. (54. évfolyam, 44. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/FejerMegyeiHirlap_1998_02/?pg=257&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Memento" c. alkotás fotói

"Székesfehérváron a Rózsaligetben állították fel Bors István Kaposváron élő Munkácsy-díjas szobrászművész Mementó című alkotását, amelyet Cseh...Teljes szöveg"Székesfehérváron a Rózsaligetben állították fel Bors István Kaposváron élő Munkácsy-díjas szobrászművész Mementó című alkotását, amelyet Cseh István nyugdíjas főiskolai docens adományozott Székesfehérvár városának. A Mementó című alkotás a fasizmus áldozataira emlékeztet és kifejezi a ma emberének békevágyát."Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
243847
Forrás
Somogyi Néplap, 1985. december 31. (41. évfolyam, 306. szám)
Évszám
1985
Feltöltve
2016.06.22. 16:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.22. 16:06
1985, Archív felvétel
"Székesfehérváron a Rózsaligetben állították fel Bors István Kaposváron élő Munkácsy-díjas...Teljes szöveg"Székesfehérváron a Rózsaligetben állították fel Bors István Kaposváron élő Munkácsy-díjas szobrászművész Mementó című alkotását, amelyet Cseh István nyugdíjas főiskolai docens adományozott Székesfehérvár városának. A Mementó című alkotás a fasizmus áldozataira emlékeztet és kifejezi a ma emberének békevágyát."Kevesebb szöveg

"Memento" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
243848
Feltöltve
2016.06.22. 16:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.06.22. 16:06
Archív felvétel
A kép részlete.

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
506868
Forrás
Fejér Megyei Hírlap, 1998. február 21. (54. évfolyam, 44. szám)
Évszám
1998
Feltöltve
2022.10.30. 10:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 22.10.30. 10:25
1998, Archív felvétel
Összesen 3 fotó

Műlap története

22.10.30. 11:32
A "Memento" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.30. 10:25
1 új fotót töltöttem a "Memento" műlaphoz
16.07.14. 21:13
Ády publikálta "Memento" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.