Porcelánium épületdíszei

Herend, Kossuth Lajos utca 135

Herend
Kossuth Lajos utca 135
A Herendi Porcelán Manufaktúra épületével szemben.

Felállítás1999

Szekeres Károly (keramikus, közreműködő)

Móritz István
2016.07.06. 08:56
A Porcelánium az egyik leghíresebb magyar porcelángyár, az 1826-ban alapított herendi manufaktúra számára épült. Tervezője Turányi Gábor, akinek alapgondolata az volt, hogy az új épületeket a manufaktúrával szemben U-alakban csoportosítja, s ezáltal az üzem főbejáratával szemben létrehozza a település városhoz méltó főterét.
A legnagyobb jobb oldali blokkban a gyár termékeit bemutató porcelánbolt, a bal oldali szárnyban kapott helyet a munkafolyamatokat bemutató Minimanufaktúra, míg a középső keresztszárnyban kávézó és étterem kapott helyet. Az épület sarkait két emelet magasságban sárkányokra, madarakra, illetve a déli oldalon egy emberi alakra emlékeztető szobrok díszítik. Ezeket az épületdíszeket 1999. évben Schrammel Imre iparművész, keramikus vezetésével Szekeres Károly keramikus készítette. Anyaguk egy speciális samottos keverék, mely jól ellenáll az időjárás viszontagságainak. Fotózásom során az épületdíszekre koncentráltam, az épület-együttes a mellékelt hivatkozás fotóin jól látható. (http://hazai.kozep.bme.hu/hu/herendi-porcelanium/#jp-carousel-2980 )
Források:
http://hazai.kozep.bme.hu/hu/herendi-porcelanium/
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szekeres-karoly-6413
Dr. Simon Attila vezérigazgató, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

Cím alapján hasonló

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
234231
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ48/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.12. 21:14

234232
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.12. 21:14
2015. augusztus

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
234234
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ48/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.12. 21:15
2015. augusztus

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
234235
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ41/10 • 1/50 • ISO64

234236
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/100 • ISO125

234237
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2016.03.12. 21:16

Móritz István 16.03.12. 21:16

234238

234239

245594
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.07.08. 07:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.08. 07:29
2012. június

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
245593
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.07.08. 07:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/250 • ISO64

245592
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.07.08. 07:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.08. 07:29
2012. június

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
245590
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.07.08. 07:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.08. 07:28
2012. június

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
245589
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.07.08. 07:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.08. 07:28
2012. június

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
265724
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 16:12
2011. július

"Porcelánium épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Schrammel ImreSzekeres Károly (keramikus, közreműködő)
Település
Herend
Feltöltő
Azonosító
265725
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/100 • ISO100

265728
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 16:12
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

265731
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2017.01.27. 16:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.27. 16:13
2011. július
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.08.13. 12:18
Megérintettem a "Porcelánium épületdíszei" alkotást
17.01.27. 16:13
1 új fotót töltöttem a "Porcelánium épületdíszei" műlaphoz
17.01.27. 16:12

16.07.08. 07:29

16.07.08. 07:28

16.07.06. 08:56
A közösség publikálta Móritz István "Porcelánium épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.