Tata, Bartók Béla utca 1.

Tata
Bartók Béla utca 1.
a Kapucínus Szent Imre templom homlokzatán

Felállítás1983

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2016.06.28. 20:04
A mozaik a tatai Kapucínus Szent Imre-templom homlokzatán, a templom bejárata fölött látható. A kapucinusokat Eszterházy József hívta Tatára 1743-ban, templomukat Kuttner József építőmester építette 1746-ban. A kapucinus rend (Ordinis Fratrum Minorum Capuccinorum) a ferences rend egyik ága, mely rendet Assisi Szent Ferenc alapította 1209-ben.
A mozaik Assisi Szent Ferenc stigmatizációjára utal. A stigma Jézus keresztre feszítésének sebei, kezébe-lábába vert szögek helye, az oldalába szúrt dárda okozta seb, és a töviskoszorú okozta fejseb.
„Az első hiteles stigma eset, amelyről a történelem beszámol, Assisi Szt. Ferenc stigmái, akinél 1222. szeptember 17-én, Alverna hegyén, a keresztre feszített Üdvözítőt ábrázoló Szeráf idézte elő ezeket a sebeket. A szent igyekezett azokat rejtegetni, és csupán halála után 1226. október 11-én váltak köztudottakká.”
Szent Ferenc követője, életrajzírója ezt írja a stigmákról: "A szögek a tenyerekben és a lábak felső részén jelentek meg, és a végük a másik oldalon volt látható. A jelek a tenyéren kerekek voltak, míg a kézháton hosszúkásak, és apró húsdarabok látszottak, olyan hatást keltve, mintha a szögeket elgörbítették volna és visszahajolva kiállnának a húsból. A lábon ugyancsak kiállt a szög. A test jobb oldalt át volt szúrva, mintha lándzsával történ volna. A sebet véres heg fedte, úgy hogy köntöse gyakran átvérzett szent vérével."
Nem találtam forrást, hogy a mozaikot ki készítette.
A templomon két mozaik van. Mindkettőn ugyanaz az N A betűkből álló szignó látható és 83. Ezen a mozaikon kicsit nehezen látható a második kép jobb sarkában.
Források:
http://www.katolikus.hu/szentek/szent156.html
http://www.ferencesek.hu/lelkiseg/szent-ferenc/
http://www.tenyek-tevhitek.hu/stigmat-viselo-szentek-es-a-stigmak-magyarazata.htm
http://tortenelemcikkek.hu/node/170

Cím alapján hasonló

"Szent Ferenc-mozaik" c. alkotás fotói

Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
244371
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.06.27. 08:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.27. 08:29
2014. június

"Szent Ferenc-mozaik" c. alkotás fotói

Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
244372
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.06.27. 08:29
Képinfó
Szignó a képen

244373

244374
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.06.27. 08:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.27. 08:30
2014. június

"Szent Ferenc-mozaik" c. alkotás fotói

Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
244376
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.06.27. 08:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

244377

244378
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.06.27. 08:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.27. 08:30
2014. június

"Szent Ferenc-mozaik" c. alkotás fotói

Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
265901
Feltöltve
2017.01.28. 16:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.01.28. 16:00

"Szent Ferenc-mozaik" c. alkotás fotói

Település
Tata
Feltöltő
Azonosító
428918
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2021.01.05. 16:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.01.05. 16:51
2017. május
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.01.05. 16:51
1 új fotót töltöttem a "Szent Ferenc-mozaik" műlaphoz
18.07.20. 12:35
Megérintettem a "Szent Ferenc-mozaik" alkotást
17.01.28. 16:00
1 új fotót töltöttem a "Szent Ferenc-mozaik" műlaphoz
16.10.09. 15:35
Megérintettem a "Szent Ferenc-mozaik" alkotást
16.06.28. 20:04
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szent Ferenc-mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.