Tokaj, Bethlen Gábor út 9.
Archív képek

Tokaj
Bethlen Gábor út 9.
A múzeum bejáratán kívül áll.

Felállítás2012. július

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2017.07.02. 23:26
Tokajban a türelem nem rózsát, hanem Rákóczi-szobrokat terem.

A múlt héten két Rákóczi-szobornak is meglett végre az adata a kisvárosban. Illetve, ennek a szobornak már tudtam három éve is, de olyan helyen állt, hogy nem szerettem volna vitát, meg műlap-visszaküldést a szoborral kapcsolatosan megélni. Eddig, illetve a tavalyi évig ez a mellszobor a múzeum első emeletén állt, de nem a gyűjtemény részeként, hanem a folyosón. Tavaly pedig levitték a földszintre, a külső, és belső bejárat közé, a kétszeres életnagyságú, patinázott gipszből készült szobrot. Látszik a fotókon, hogy a belső bejáraton kívül áll.
Az archívokhoz tettem a három éve készített képeket, és a jelenlegi állapot van a képsor elején.

A szobor érdekessége, hogy nekem három éve azt mondták ott a helyszínen, hogy ez a szobor a megsemmisített bronz Lenin-szobor anyagából készült. De ezt, már akkor is nehezen hittem el, és nem találtam rá azóta sem, hogy valójában hol állt Lenin-szobor Tokaj településen.
Most, alaposan körbejárva a témát, kérdeztem a múzeumban, és megtudtam, hogy szó sincs arról, hogy a szobor anyaga egykor Lenin-szobor lett volna. Főleg így, hogy a szoborra ránézve, azonnal látszott, hogy ez gipszből készült.

Tokaj egykor a Rákóczi-család birtokához tartozott.
Források:
A szobor a szobrász oldalán: https://www.facebook.com/323319991093858/photos/ms.c.eJw1ysENADEIA8GOTiaADf03FkUcz9Gun1RVOioExOdjjfGbFlbw0~_v3s3t~;xnSupTRn8gKiWhNu.bps.a.325788464180344.75704.323319991093858/325788570847000/?type=3&theater

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek
Közös gyűjteményben
Rákóczi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
283186
Feltöltve
2017.07.01. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.01. 00:50

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
283187
Feltöltve
2017.07.01. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.01. 00:50

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
283188
Feltöltve
2017.07.01. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.01. 00:50

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
283189
Feltöltve
2017.07.01. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.01. 00:50

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
283190
Feltöltve
2017.07.01. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.07.01. 00:50

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
271394
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.03.25. 18:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.25. 18:41
2014. június

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
423928
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/10 • 5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:38
2018. július

Archív fotók

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
271393
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.03.25. 18:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.25. 18:41
2014. június

"II. Rákóczi Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
271395
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.03.25. 18:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

271396

271397
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2017.03.25. 18:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

271398

Összesen 12 fotó

Műlap története

21.10.02. 11:12
Megérintettem az "II. Rákóczi Ferenc" alkotást
21.03.03. 22:32
Az "II. Rákóczi Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.10. 11:38
1 új fotót töltöttem az "II. Rákóczi Ferenc" műlaphoz
17.07.02. 23:26
TundeK62 publikálta "II. Rákóczi Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.