Pajzs család síremléke

Rácalmás, Széchenyi tér 5.

Rácalmás
Széchenyi tér 5.
Az alkotás a katolikus temetőben található, szemben a bejárattal.

Felállítás1911


Nem köztéri:Templombelső
Aerdna
2016.07.04. 23:15
A Pajzs család síremlékét 1911-ben készíttette dr. rácalmási Pajzs Gyula (1897-ig Pick Gyula). Az 570 cm-es feszületen hatalmas korpusz látható, az építészeti rész 850 cm magas. Az oldalra kinyúló elemeken idézeteket olvashatunk a Bibliából és Prohászka Ottokár püspök tollából.

Pajzs Gyula Párizsban végzett, ügyvédként praktizált, majd másoddiplomáját mezőgazdasági területen szerezte. Ozorán ismerkedett meg későbbi feleségével, Bischitz Annával. Eladósodott birtokokat vásárolt fel, így került birtokba Rácalmáson is.

„1898-ban I. Ferenc József nemesi címet adományozott Fejér Megyében végzett törvényhatósági munkájáért, rácalmási előnévvel. Ekkor már 10 éven keresztül dolgozott a megyei törvényhozásban. Rácalmási birtokain korszerű üzemeket hozott létre: minta tehenészetet, sertéshizlaldát. Mintagazdaságában kukoricát termelt, majd kendert kezdett termelni.”

1906-ban keresztelkedtek meg feleségével, felvették a katolikus vallást. A síremléket 1911-ben készíttette.

Dolgozott a törvényhatóságban, országgyűlési képviselő volt, a családjával együtt sokat jótékonykodott. Az 1920-as években a család elszegényedett, és Pestre költözött. Pajzs Gyula 1937-ben, Budapesten halt meg.

Ifjabb Pajzs Gyula állattenyésztéssel foglalkozott, majd 1935-ben megalapította az Újgalambosi Kenderkikészítő és Kötélverő gyárat. Ifj. Pajzs Gyula 1967-ben halt meg Budapesten.
Források:
http://racalmasiemlekek.blogspot.hu/2015/02/800x600-normal-0-21-false-false-false.html
http://www.racalmas.hu/sites/default/files/ujsag/2014.09.pdf
Magony Imre: Bory Jenő, 54. o.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245155
Feltöltve
2016.07.04. 22:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 22:56

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245156
Feltöltve
2016.07.04. 22:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 22:57

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245157
Feltöltve
2016.07.04. 22:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 22:58

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245158
Feltöltve
2016.07.04. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 22:59

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245159
Feltöltve
2016.07.04. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:00

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245160
Feltöltve
2016.07.04. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:02

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245161
Feltöltve
2016.07.04. 23:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:03

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245162
Feltöltve
2016.07.04. 23:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:04

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245163
Feltöltve
2016.07.04. 23:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:05

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245164
Feltöltve
2016.07.04. 23:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:06

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
245165
Feltöltve
2016.07.04. 23:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 16.07.04. 23:08

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
553614
Feltöltve
2024.02.18. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.18. 10:56

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
553615
Feltöltve
2024.02.18. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/500 • 30.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.02.18. 10:56

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
554333
Fotózva
2023. március
Feltöltve
2024.03.01. 06:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/250 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.01. 06:03
2023. március

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
554334
Fotózva
2023. március
Feltöltve
2024.03.01. 06:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/125 • 22.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.01. 06:03
2023. március

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
554335
Fotózva
2023. március
Feltöltve
2024.03.01. 06:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.01. 06:03
2023. március

"Pajzs család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rácalmás
Feltöltő
Azonosító
554336
Fotózva
2023. március
Feltöltve
2024.03.01. 06:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/60 • 18.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.03.01. 06:03
2023. március
Összesen 17 fotó

Műlap története

1 órája
4 új fotót töltöttem a "Pajzs család síremléke" műlaphoz
12 napja
2 új fotót töltöttem a "Pajzs család síremléke" műlaphoz
14 napja
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
23.03.03. 16:01
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
22.11.26. 09:29
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
22.03.24. 16:53
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
21.07.23. 14:07
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
19.07.25. 08:52
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
19.03.01. 09:56
Megérintettem a "Pajzs család síremléke" alkotást
16.07.04. 23:15
Aerdna publikálta "Pajzs család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.