A Budakeszi kálvária VII. stációképe

Budakeszi, Jókai utca 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Jézus másodszor esik el a kereszttel

Budakeszi
Jókai utca 16.
Kálváriadomb

Felállítás1994

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2016.06.13. 22:59
V. Majzik Máriának két stációképe van a kálvárián, a VII. és IX.. Ez a VII. stációkép „Jézus másodszor esik el a kereszttel.” A kép előterében Jézus látható a kereszttel. A háttérben szörnyülködő, talán jajgató nézők. Jézus mellett egy katona áll korbáccsal. Ezen a képen a szokásos kereszt van Jézus vállán, a másikon, a IX. stációképen csak a keresztfa. A kálváriaképeken Jézus általában a szokásosan ismert keresztet viszi a vállán, pedig a katolikus lexikon szerint a kereszt két gerendából állt, az elítélt csak a vízszintes gerendát vitte a vesztőhelyig.
Budakeszin az 1739-es pestisjárványban 400-500 ember halt meg. Valószínűsíthető, hogy a Kálvária-domb volt a pestisesek temetője. A Kálvária 1778-tól folyamatosan épült, a 19. század második felében készült el először 6 majd a 14 stáció. Gräfl János kezdeményezésére 1991-ben elkezdődött a pénzgyűjtés és munka a domb rendbetételére, felújítására. A stációkat archív felvételek alapján újították fel.
A régi, bádogra festett „naív” stációképekből csak a 10-est lehetett felhasználni. A többi stációt Budakeszi képzőművészei készítették el.
Források:
http://hirmondo.budakeszi.hu/lapszamok/2011-04.pdf 12, 13. olal
http://lexikon.katolikus.hu/K/keresztfa.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242719
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.10. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:24
2013. május

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242720
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/110 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:24
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242721
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.10. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/100 • ISO200

242722

242723
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/90 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:25
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242724
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/210 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:25
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242726
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:25
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242728
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.10. 15:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:25
2013. május

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242731
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:26
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242733
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:26
2013. június

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242737
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:26
2013. május

Adalék vagy máshol

"A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. alkotás fotói

A kálvária bejárata
Alkotó
Település
Budakeszi
Feltöltő
Azonosító
242738
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2016.06.10. 15:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.06.10. 15:26
2013. május
A kálvária bejárata
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.06.13. 22:59
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Budakeszi kálvária VII. stációképe" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.