Debreczenyi Gyula emléktáblája

Szigliget, Kikötő (Aranykagyló utca, Kikötő utca)

Szigliget
Kikötő (Aranykagyló utca, Kikötő utca)
Szigliget déli részén, a kikötőnél és a mólónál, a Balatoni Hajózási Zrt épületén

Felállítás2001. július 12.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2016.06.10. 21:32
Szigliget déli részén, a kikötőnél, a Balatonba nyúló mólónál van a Balatoni Hajózási Zrt épülete. A hivatalos címe Aranykagyló utca, térképi címe Kikötő utca. A kikötőépület keleti oldalán lehet várakozni, a hajók menetrendjét elolvasni, a hajójegyeket megvenni.

Erre a keleti falra van csavarozva Debreczenyi Gyula domborműves emléktáblája. A fekvő téglalap alakú és fekete színű márványtábla fehér betűs szövege:

DEBRECZENYI GYULA ESPERES
1883. 02. 11 - 1936. 02. 28.
LESENCETOMAJ KÁPLÁNJA, NEMESTÖRDEMIC - MA BADACSONYTÖRDEMIC - ÉS SZIGLIGET FALVAK PLÉBÁNOSA, MAJD ESPERESE, AKI HÍVEI
LELKI ÉS ANYAGI JAVAIÉRT EGYARÁNT FÁRADOZOTT.
ÁLDOZATOS MUNKÁJÁNAK KÖSZÖNHETŐEN ÉPÜLT MEG 1938-BAN
A SZIGLIGETI HAJÓKIKÖTŐ.
A NÉP ÉS A BALATON-VIDÉK FELEMELKEDÉSÉRT KÜZDŐ GONDOS LELKIPÁSZTOR EMLÉKÉRE
2001. 07. 12-ÉN
A VITORLÁSKIIKÖTŐ ÁTADÁSÁNAK NAPJÁN ÁLLÍTOTTA:
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
BADACSONYTÖRDEMIC ÖNKORMÁNYZATA
SZIGLIGET ÖNKORMÁNYZATA ÉS EGYHÁZKÖZSÉG
MAHART BALATONI HAJÓZÁSI RT.
VESZPRÉMI ÉRSEKSÉG
SZENT GYÖRGY LOVAGREND
KÖZÉS-DUNÁNTÚLI PRIORÁTUSA
DEBRECZENYI GYULA EMLÉKÉBIZOTTSÁG
SZIGLIGET LAKÓI ÉS ÜDÜLŐ TÁRSADALMA

A szöveg minden lényegest elmond Debreczenyi Gyuláról, a tábla támogatóiról és az átadás körülményeiről. A tábla bal felső sarkában dombormű van. A plébános mellképét ábrázolja jobb oldali profilból. A dombormű bal alsó sarkában JJ monogram jelzi a szobrászt.

Az alkotás földrajzi koordinátái: 46.785468, 17.444440. A fényképeket Keszthelyi Sándor 2016. május 5-én készítette.
Források:
Az alkotást a helyszínen néztem meg és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240387
Feltöltve
2016.05.14. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ420/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:30

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240388
Feltöltve
2016.05.14. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ380/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:30

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240389
Feltöltve
2016.05.14. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:30

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240390
Feltöltve
2016.05.14. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:30

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240391
Feltöltve
2016.05.14. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ420/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:31

"Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Szigliget
Feltöltő
Azonosító
240392
Feltöltve
2016.05.14. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/210 • ISO200

240393
Feltöltve
2016.05.14. 21:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ520/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.14. 21:31
Összesen 7 fotó

Műlap története

16.06.10. 21:32
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Debreczenyi Gyula emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.