Budapest, XI. kerület, Magyar tudósok körútja 2.

Budapest
XI. kerület, Magyar tudósok körútja 2.
Infopark, Informatika (I.) épület IV. emeleti hallgatói sarok falán.

Felállítás2012. november 16.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.06.03. 18:31
Néha keresgélek és van, amikor találok. Ezt a domborművet nem tudom, milyen forrásban fedeztem fel, pontosabban azt éppen nem találom. Nem írtam fel, egyértelműnek tűnt.
Kár, mert kerek összefoglaló volt úgy az emléktábla keletkezésének körülményeiről, mind az egykori tanszékvezető pályájáról, munkásságáról.

Az alap, ami olvasható, az emléktábla közadakozással jött létre: "A Schnell László Műszer- és Méréstechnika Alapítvány kuratóriuma Professzor Úr emlékének őrzésére és arról való megemlékezésre, hogy 45 évvel ezelőtt lett a tanszék vezetője egy dombormű felállítását tervezi a BME-MIT tanszék bejáratánál lévő - az Alapítvány által kialakított - hallgatói sarok falára.
Az adományok gyűjtését, a szoborállítás szervezését a Schnell László Alapítvány kuratóriuma koordinálja."

Az elhelyezés meglepő, az I. épület felső emeletén, a hallgatói sarok falán (annak is a sarkán) maga az emléktábla úgy lett kialakítva, hogy magában foglalja a professzor portréja magas doborművét, informál a hajdani tanszékvezetőről, ugyanakkor a belső folyosó felé mutató oldalon a tájékozódást segítő információkat tüntették fel. Kicsit mosolyogtam.
Másrészt az emléktábla tökéletesen illeszkedik környezetébe. Lényegében az egész Infopark kialakításában meghatározó szerepet kapott a téglaburkolat – úgy az épületek külsejét, mind belsejét nézve. Ennek kialakításának módját, ritmusát veszi át a dombormű táblája azzal, színében éppen annyiban üt el, hogy mintegy kiviláglik környezetéből.

A száraz adatok, vagyis a tábla felirata:
DR. SCHNELL LÁSZLÓ / 1925 – 1995 / MŰSZER ÉS MÉRÉSTECHNIKAI / TANSZÉKVEZETŐ / 1967 – 1998

Bővebb életrajzi adatok: https://hu.wikipedia.org/wiki/Schnell_L%C3%A1szl%C3%B3
Források:
http://www.mit.bme.hu/events/2012/03/02/szoborallitas-schnell-laszlo-emlekere-felhivas-adomanyozasra
http://www.mit.bme.hu/albumok/2012/schnell-laszlo-professzor-szobranak-unnepelyes-avatasa

Cím alapján hasonló

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242210
Feltöltve
2016.06.03. 17:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:38

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242211
Feltöltve
2016.06.03. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:39

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242212
Feltöltve
2016.06.03. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

242218
Feltöltve
2016.06.03. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:41

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242213

242216
Feltöltve
2016.06.03. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:40

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242220
Feltöltve
2016.06.03. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:41

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242214
Feltöltve
2016.06.03. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

242219
Feltöltve
2016.06.03. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO2000

242217
Feltöltve
2016.06.03. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:41

"Schnell László dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242215
Feltöltve
2016.06.03. 17:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.06.03. 17:39
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.02.13. 18:28
Megérintettem a "Schnell László dr." alkotást
16.06.03. 18:31
Göröntsér Vera publikálta "Schnell László dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.