Szent Erzsébet szobra

Lengyeltóti, Szent Erzsébet tér 1.
További képek a Fotólistában

Lengyeltóti
Szent Erzsébet tér 1.
A római katolikus templom előtti téren van.

Felállítás2009

Keszthelyi Sándor
2016.06.03. 11:32
Lengyeltóti római katolikus temploma Árpád-kori eredetű, XII. századi. A templom legrégebbi része nyugat-keleti hossztengelyű volt, ennek szép részletei a déli és a keleti oldalon ma is láthatóak. A nyugati oldalon két tornya volt a középkori Szent Jakab tiszteletére szentelt templomnak. A török idők után - 1752-1753-ban - Lengyel Gáspár állította helyre a templomot. 1882-1883-ban gróf Zichy Nepomuki János az alapterületét jóval megnagyobbította észak fele. Így ma a bejárata északról nyílik és a templomhajó észak-dél hossztengelyű. A középkori hajó a mai szentély. Az 1989-től 1996-ig restaurált templomot érdemes tehát körüljárni, hogy középkori részleteit láthassuk.

A templom bejáratától északra eső térség a Szent Erzsébet-tér. Nagyrészt mintás kőburkolattal fedett és szegélye szép növényzettel övezett. A bejárattól jobbra, azaz a tér nyugati oldalán áll a Szent Erzsébet-szoboregyüttes.

A fekvő hasáb alakú kőalap keleti felén fehér betűkkel felirat van:
SZENT ERZSÉBET
1207 - 1231.

Egy műkőlapon áll a négy alakos kompozíció. A középen álló alak Árpádházi Szent Erzsébet. Jobb kezében kis kosár, benne rózsák. Bal kezében kenyeret nyújt egy idős férfi koldus felé. Az ülő koldus másik kezében mankó van. Erzsébettől jobbra egy anya ül, egyik kezét felfelé nyújtva, a másik kezében pólyás csecsemőjét tartva.

Az egész alkotás kőből van, hófehérre festve. A lábazat jobb sarkában kis réztábla, A tábla pontosan megadja a készítés évét és az alkotó nevét.

KÉSZÍTETTE
Dr. TAKÁCS LAJOS
TABI PLÉBÁNOS
EGYKORI LENGYELTÓTI KÁPLÁN
2009.

Az alkotás földrajzi koordinátái: 46.667087, 17.649309. Keszthelyi Sándor fényképei 2016. május 28-án készültek.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és az ott készített fényképeim alapján írtam le.
A templomra vonatkozó adatokat a szobor és a templom között található ismertető táblákról vettem.

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242003
Feltöltve
2016.05.30. 22:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:47

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242004
Feltöltve
2016.05.30. 22:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ350/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:48

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242005

242006
Feltöltve
2016.05.30. 22:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ390/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:48

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242007
Feltöltve
2016.05.30. 22:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ1000/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:48

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242008
Feltöltve
2016.05.30. 22:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:49

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242009
Feltöltve
2016.05.30. 22:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ800/100 • 1/320 • ISO100

242010

242011
Feltöltve
2016.05.30. 22:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ390/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:49

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242012
Feltöltve
2016.05.30. 22:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ530/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:50

Adalék vagy máshol

"Szent Erzsébet szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lengyeltóti
Feltöltő
Azonosító
242013
Feltöltve
2016.05.30. 22:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix F770EXR
ƒ710/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.05.30. 22:50
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.06.03. 11:32
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Szent Erzsébet szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.