Kaposvár, Jutai út
Archív képek

Állapot: Lebontott

Kaposvár
Jutai út
A volt textilgyárral szemben a Fonyódi és Hajnóczy utca közötti parkban állt az alkotás.

Felállítás1978. november 3.

Ády
2016.05.18. 15:33
Az alkotás a Kaposvári Textilművek előtt elterülő társadalmi munkában épült Ságvári ligetben (ma Hajnóczy park) állították fel 1978-ban. A hosszúkás park egyharmadánál elhelyezett kút egy kerek vízmedence központjában áll. A nyolcszög alakú kútfej magyar ősi, honfoglalás kori motívumokkal volt díszítve, amin szimbolikus lények a vízköpők. A bronz kompozíciót Bors István szobrászművész készítette. A Mezőgép dolgozói kilencvenhatezer forintnyi társadalmi munkával járultak hozzá, hogy elkészüljön a medence.

"...A három alkotás és az önkéntes munka megbecsülést érdemel. Erről beszélt Balajcza János, a városi tanács elnökhelyettese a péntek délelőtti avatáson, a Ságvári ligeti szökőkút előtt.
A város szocialista brigádjai, dolgozói mintegy háromszázezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a három köztéri alkotás elhelyezése során. E munka értéke pénzzel nem mérhető, a szépért, a közösségért érzett és vállalt felelősségét megköszönve a város értékeinek megóvására hívta föl a tanácselnök-helyettes a figyelmet.
Az új szökőkút városunk egyik legértékesebb művészi alkotása. Bors István az ősi magyar művészet motívumait felhasználva reneszánszos szépségű, modern köztéri alkotást hozott létre. Nemcsak anyaga nemes, hanem művessége is az. Úgy érzem, a három köztéri alkotás, a három szökőkút abban is élen jár, hogy miként lehet és kell formálni környezetünket. Minden ember közös vágya, hogy lakóhelyén kulturált körülmények között, otthonosan érezze magát. Lakótelepeinken még nem dicsekedhetünk ilyen környezettel, a cél, hogy e népes városrészekből se hiányozzon a közösségre ható művészi szép. A Ságvári ligeti avatás felemelő — és az előbbieket igazoló — jelenete volt, amikor a kis óvodások az ünnepség után körbetáncolták örömükben a szökőkutat. Szemük a csodálkozástól tágra nyílt, amikor a szimbolikus lények — vízköpők — száján csorogni kezdett a víz. Az ünnepi programba azt hiszem beleillik, hogy a város lakói megismerkedjenek a Ságvári liget új alkotásával és a két felújított szökőkúttal. Horányi Barna"

A szökőkút lebontásra került, hollétéről nem találtam információt. Ma még a vízmedence látható.

https://www.kozterkep.hu/~/17775/tavasz_kaposvar_bors_istvan_1975.html#
Források:
Idézet: Somogyi Néplap, 1978. november 5. vasárnap (34. évfolyam, 262. szám)
További linkek
Bors István szobrászművész életrajza: https://kph.kaposvar.hu/index.php?page=varosgaleria&width=800&T=1&F=2&prn=0&newsite=1&group=3&art=bors

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Szökőkút" c. alkotás fotói

2012. A kút helye.
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240697
Forrás
Google utcakép
Évszám
2012
Feltöltve
2016.05.17. 14:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:03
2012
2012. A kút helye.

"Szökőkút" c. alkotás fotói

2012
Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240698

Archív fotók

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240705
Forrás
Somogyi Néplap, 1978. november 5. (34. évfolyam, 262. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.05.17. 14:54
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:54
1978, Archív felvétel

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240703
Forrás
Somogyi Hírlap, 1990. július 28. (1. évfolyam, 81. szám)
Évszám
1990
Feltöltve
2016.05.17. 14:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:24
1990, Archív felvétel

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240700
Forrás
Somogyi Néplap, 1981. július 15. (37. évfolyam, 164. szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2016.05.17. 14:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:14
1981, Archív felvétel

"Szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kaposvár
Feltöltő
Azonosító
240706
Forrás
Somogyi Néplap, 1978. november 5. (34. évfolyam, 262. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2016.05.17. 14:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.17. 14:54
1978, Archív felvétel
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.05.18. 15:33
Ády publikálta "Szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.