Szent Anna: A tanító

Szany, Kossuth utca 32.

Szany
Kossuth utca 32.
A Szent Anna Katolikus Általános Iskola Kossuth utcai épületének homlokzatán.

Felállítás2015. szeptember 1.


H.István
2016.05.13. 15:20
,,A hazai Szent Anna-tisztelet gazdagságát és színes változatosságát a kultusz sokrétűsége mutatja. Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép, de tisztelték azok is, akiknek foglalkozása valamiképpen a gazdaasszonysággal, asszonyi gondoskodással függ össze.

Céhpatrónaként tisztelték az asztalosok, kádárok. Védőszentje volt a bányászoknak is.

A legenda elbeszélése szerint Szent Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, s mindketten Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadik részt pedig szétosztották a szegények között."

Az alkotás leírásához szükséges információkat az iskola igazgatójától kaptam meg. Az emléktáblát Ács Lajos kanonok adományozta az iskolának, melyben egykor ő maga is diák volt. Az alkotó Lebó Ferenc, győri szobrászművész. A 2015-ös tanév kezdetén avatták fel, a kanonok úr áldotta meg.
Források:
http://www.sztanna-szany.sulinet.hu/iskolank-nevadoja/

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Anna: A tanító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szany
Feltöltő
Azonosító
240217
Feltöltve
2016.05.13. 15:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.05.13. 15:19

"Szent Anna: A tanító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szany
Feltöltő
Azonosító
289077
Feltöltve
2017.09.05. 17:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.09.05. 17:43

"Szent Anna: A tanító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szany
Feltöltő
Azonosító
289078
Feltöltve
2017.09.05. 17:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.09.05. 17:43

"Szent Anna: A tanító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szany
Feltöltő
Azonosító
289079
Feltöltve
2017.09.05. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.09.05. 17:44

"Szent Anna: A tanító" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szany
Feltöltő
Azonosító
289080
Feltöltve
2017.09.05. 17:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.09.05. 17:44
Összesen 5 fotó

Műlap története

16.05.13. 15:20
H.István publikálta "Szent Anna: A tanító" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.