Tura, Köztársaság utca 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Tura
Köztársaság utca 1.
A katolikus templom kertjében

Felállítás1868

Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dénes Ildikó
2016.05.12. 13:43
A katolikus templomkertben látható a szobor. „1869-ban Meleg Erzsébet és a hívek készíttették, Gerendái pesti mesterrel, 500 Ft-ért.” Lehet, hogy ez a Gerendái mester Gerenday, vagy Gerendai Antal. Próbáltam rákeresni, de nem találtam ennél több adatot. A szobor hátulján alkotói szignó is látható, de nem tudom beazonosítani. Kétszer fotóztam, másodszorra felújított állapotban találtam. A restaurálás 2014. június 9-én lett kész.
Kovács Attila szobrász-restaurátor leírása a restaurálás előtt a szoborról: „Az Atya - jobbján a fiúval - a világot jelképező földgömbön trónol, felhőgomolyagoktól övezve. Felettük a Szentlélek galambja dicsfénnyel. Krisztus jobbján a kereszt nyugszik, míg bal kezében - a vértanúságra utaló - pálma levelet tart. Az Atya jobb kezében uralkodói jogar látható, míg bal kezét tenyerével lefelé a világ fölé tartja. A pillér talapzatán lévő kőtábla felirata szerint 1868-ban emeltette Meleg Erzsébet. A talapzat hátulján lévő tábla arról tanúskodik, hogy a Szentháromság emléket a Rózsafüzér Társulat tagjai 2000-ben felújították. A Szentháromság emlékek emelésének szokása Magyarországon a barokk korban - a XVIII. sz. elején terjedt el. Pestis emlékeknek is nevezték ezeket az oszlopokat, mert sokszor egy város közössége a járvány elmúltával, megmenekülésük emlékére, hálából emelte.”
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tura/pages/a_turai_romai_katolikus.htm
http://www.tura.hu/pdf/turaihirlap201406.pdf
kalaposlány
2020.02.09. 18:29
Megtaláltam e Szentháromság-szobron látható szignó gazdáját. Nemrégiben sikerült megvennem Szpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyvet. Ebben megtaláltam, hogy Szpisják Pál 2000-es év megjelölésével szerepelteti munkái között a turai Szentháromság szobron végzett munkáját. A könyv két oldaláról és borítójáról készült fényképeket az adalékok közé feltöltöm.

Ezután Szpisják Pál szignóit néztem meg, és a köztérképen megtalálható hatvani Szent István király szobrának szignójával sikerült összehasonlítanom a turai Szentháromság szobron látható szignót. Egyértelmű szerintem az azonosság, még ha ez esetben egy rövidítettebb változatát faragta is be a szobrász, nevezetesen itt SZP.P. szignót láthatunk.

Ezek alapján a restaurálást Szpisják Pál szobrászművész végezte el 2000-ben.
Források:
Szpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv
A hatvani Szent istván király szobor műlapján található alkotói szignó.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
303548
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2018.02.10. 12:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.10. 12:13
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239600
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:52
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239601
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/340 • ISO200

239593
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:49
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
303549
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2018.02.10. 12:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.10. 12:13
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239594
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:49
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
303547
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2018.02.10. 12:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.10. 12:12
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239595
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:49
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239596
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:50
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239597
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:51
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239599
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:51
2014. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Szpisják Pál restaurátori szignója.
Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239598
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:51
2014. december
Szpisják Pál restaurátori szignója.

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
467450
Fotózva
2005. június
Feltöltve
2021.11.10. 09:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/200 • 7.8mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:45
2005. június

Archív fotók

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239604
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:52
2013. december

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
239602
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/320 • ISO200

239603
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.05.09. 16:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.09. 16:52
2013. december

Adalék vagy máshol

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Szpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv egyik oldala, a Szentháromság-szoborral.
Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
395195
Feltöltve
2020.02.08. 17:18
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.02.08. 17:18
Szpisják Pál munkásságáról...Teljes szövegSzpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv egyik oldala, a Szentháromság-szoborral.Kevesebb szöveg

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Szpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv egyik oldala, felsorolás Szpisják Pál munkáiról.
Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
395196
Feltöltve
2020.02.08. 17:18
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.02.08. 17:18
Szpisják Pál munkásságáról...Teljes szövegSzpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv egyik oldala, felsorolás Szpisják Pál munkáiról.Kevesebb szöveg

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Szpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv borítója
Alkotó
Szpisják Pál (restaurátor, közreműködő)
Település
Tura
Feltöltő
Azonosító
395197
Feltöltve
2020.02.08. 17:18
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.02.08. 17:18
Szpisják Pál munkásságáról...Teljes szövegSzpisják Pál munkásságáról 2003-ban, Angelo di Reviczky kiadásában megjelent könyv borítójaKevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.11.10. 09:45
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
20.02.13. 16:18
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.13. 11:44
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.09. 18:32
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.09. 18:29
A "Szentháromság" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.08. 17:18
3 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.05.12. 13:43
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.