Debrecen, Pásti utca 4.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Holocaust Memorial

Debrecen
Pásti utca 4.
A zsinagóga udvarán látható.

Avatás2015. június 28.

Nagy Marianna (tervező)
Kovács Péter (tervező)
Sugár Péter (tervező)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2016.05.06. 19:33
Debrecen városának van pár adóssága emlékmű-ügyben. Az egyik ilyen helyzetet szüntették meg majd egy éve, 2015 június végén, amikor a Pásti utcai zsinagóga udvarában felavatták a műlapon látható emlékművet. Sajnos hiába kaptam meg tavaly nyáron a meghívót az eseményre, begipszelt lábbal képtelenség volt elmenni. Többen szóltak már az eltelt időben, mi lesz, mikor lesz látható az oldalon az emlékmű. Aztán nemrég a kellő alkalmat is megtaláltam hozzá. A békéscsabai Tevan családról nyílt egy kiállítás a zsinagógában, aminek megnyitóján természetesen ott voltam. Akkor készültek a fotók, február utolsó előtti napján.

"Az emlékfalra a holokauszt hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét vésték fel, az emlékmű országosan egyedülálló módon a magyar kormány, a debreceni önkormányzat és a helyi zsidó hitközség együttműködésével, a Teva Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült el - jelentette be Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke."

"Egyedülálló együttműködés valósul meg Debrecenben a városvezetés és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszéke között. A város holokauszt emlékművére hallgatói pályázatot írtak ki, s a győztes pályaművet, Nagy Marianna alkotását meg is valósítják majd."
Forrás: http://www.szombat.org/kultura-muveszetek/egy-holokauszt-emlekhely-hallgatoi-palyazatanak-retegei

A kapcsolt műlapon az eddig a zsidó temetőben álló emlékművet kapcsoltam.

Az emlékmű részletes, építészeti szakszavakkal történt leírását, és további képeket az építészfórum oldalán lehet elolvasni: http://epiteszforum.hu/holokauszt-emlekhely-debrecenben
Források:
http://www.hirado.hu/2015/06/28/holokauszt-emlekhelyet-avattak-debrecenben/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
239415
Feltöltve
2016.05.06. 18:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.06. 18:52

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
239416
Feltöltve
2016.05.06. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.06. 18:53

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
239417
Feltöltve
2016.05.06. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

239418
Feltöltve
2016.05.06. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

239419
Feltöltve
2016.05.06. 18:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO125

239420

239421
Feltöltve
2016.05.06. 18:54

TundeK62 16.05.06. 18:54

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
239422
Feltöltve
2016.05.06. 18:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO250

434947
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:51
2015. július

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
434948
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

434949
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:51
2015. július

Adalék vagy máshol

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

A zsinagóga belső tere
Alkotók
Nagy Marianna (tervező)Kovács Péter (tervező)Sugár Péter (tervező)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
239423
Feltöltve
2016.05.06. 18:54
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.06. 18:54
A zsinagóga belső tere
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.08.07. 13:24
A "Holokauszt-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.02. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Holokauszt-emlékmű" műlaphoz
21.03.02. 09:51
2 új fotót töltöttem a "Holokauszt-emlékmű" műlaphoz
16.05.06. 19:33
TundeK62 publikálta "Holokauszt-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.