Szentháromság-szobor

Szeged, Aradi vértanúk tere
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Szeged
Aradi vértanúk tere
Az egykori Gizella téren, a Dömötör templom előtt állt.

Avatás1940
Avatás1896. szeptember 6.

Bánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)

Cedrus
2016.05.03. 11:50
Az 1873-ban lebontott Széchenyi téri Szentháromság-szobor helyett 1896. szeptember 6-án Dessewffy Sándor csanádi püspök által felszentelt Szentháromság-szobor a Dömötör templom előtt állt. "Stílusával az akkor még megvolt barokk Dömötör-templomhoz igazodott. A homokkőből készült szoborcsoportot terméskő alapzatra állított, tagolt posztamensre helyezték. A posztamens alsó részén, az oszlopszékekkel erősített sarkokon voluták láthatók, közöttük szegmentívű párkány alatt domborművekkel. Fölső részén dekoratív mintaként a római számokkal írt állítási évszám, fölötte triglifek. A posztamensen két ülő alak az Atyát és a Fiút ábrázolja, közöttük kereszten galamb képében a Szentlélek."
1940-ben helyezték át a Dóm elé.

"A Dóm téren ma látható Szentháromság-szobor másolat, amit még Bánvölgyi László szobrász-restaurátor készített 1996 és 2000 között az önkormányzat megbízásából. Mielőtt Bánvölgyi újrafaragta volna a szobrot időtállóbb süttői mészkőből, előtte restaurálta a rossz állapotban lévő eredeti Szentháromság-szobrot. Erre azért volt szükség, mert Köllő Miklós 1896-ban felszentelt, homokkőből készült, műemléki védettségű szobráról mintázta az újat. Köllő szobra a dóm altemplomába került a restaurálás után, 1997-ben, míg az új Szentháromságot a Dóm téren állították fel 2000-ben a templom előtt. Mindkét szobor védett műemlék, és a város tulajdona.

A dóm felújításakor a Dorozsmai úti volt Napfény kempingbe szállították az altemplomból az eredeti Szentháromság-szobrot. Köllő többmázsás szoboregyüttese, amit vélhetően nem szakszerűen szedtek szét, méltatlan körülmények között, egy koszos, szemetes raktárban hever."

Szeged–Csanádi Egyházmegye Bánvölgyi László szegedi szobrászművésszel restauráltatta a szobrot, később a Szentlélek is visszakerül a szoborra, a megfelelő attribútumokkal.

Remélhetőleg Köllő Miklós Szentháromság szobrának kálváriája a végéhez ért, mikor 2016. május 2-án a várkertbe, a Móra Ferenc Múzeum kőtárába helyezték.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Szeged3.html
Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái, 1993 (178.o.)
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/mar_nem_kell_a_puspoksegnek_a_szentharomsag/2466744/
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_varkertbe_koltozott__a_szentharomsag/2473011/

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Szentháromság-szobor a Vármúzeum bejárata mellett
Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239129
Feltöltve
2016.05.03. 11:05
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:05
Szentháromság-szobor a Vármúzeum bejárata mellett

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239130
Feltöltve
2016.05.03. 11:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ58/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:06

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239131
Feltöltve
2016.05.03. 11:06
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/30 • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:06

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239132
Feltöltve
2016.05.03. 11:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:07

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
318591
Feltöltve
2018.07.21. 15:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ51/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.07.21. 15:57

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
318592
Feltöltve
2018.07.21. 15:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/60 • ISO280

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.07.21. 15:57

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516474
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/400 • 23.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:55
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516475
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ53/10 • 1/30 • 32.8mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:55
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516476
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/1000 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516477
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/800 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516478
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/1000 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516479
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/1250 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516480
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ60/10 • 1/400 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
516481
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.02.13. 14:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ74/10 • 1/400 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.13. 14:56
2022. július

Archív fotók

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Szentháromság-szobor a Dömötör templom előtt
Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239133
Forrás
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Szeged3.html
Feltöltve
2016.05.03. 11:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:07
Archív felvétel
Szentháromság-szobor a Dömötör templom előtt

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Szentháromság-szobor a Dóm előtt
Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239134
Forrás
Tóth Attila:Szeged szobrai és muráliái, 1993 (178.o.)
Évszám
1993
Feltöltve
2016.05.03. 11:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:08
1993, Archív felvétel
Szentháromság-szobor a Dóm előtt

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Szentháromság-szobor a Dóm Altemplomában
Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239135
Forrás
DM
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2016.05.03. 11:08
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D800
ƒ40/10 • 1/10 • ISO4000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:08
2014. július
Szentháromság-szobor a Dóm Altemplomában

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Szentháromság-szobor a Napos-úti raktárban
Alkotó
Köllő MiklósBánvölgyi László (restaurátor, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
239136
Forrás
DM
Feltöltve
2016.05.03. 11:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 16.05.03. 11:08
Archív felvétel
Szentháromság-szobor a Napos-úti raktárban
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.02.13. 14:56
2 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
23.02.13. 14:56
4 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
23.02.13. 14:55
2 új fotót töltöttem a "Szentháromság-szobor" műlaphoz
16.05.03. 12:48
A "Szentháromság-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.03. 11:50
Cedrus publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.