A Deák-mauzóleum mozaikképei

Budapest, VIII. kerület, Salgótarjáni utca 4.

Budapest
VIII. kerület, Salgótarjáni utca 4.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Dénes Ildikó
2016.05.10. 10:55
Deák Ferencet a halálát követő napon, 1876. január 29-én a nemzet halottjának nyilvánították. A másnapi parlamenti ülésen kimondták, hogy Deák temetését az országgyűlés intézi, a temetésnek, a sírnak, a síremléknek és a végtisztelethez tartozó szertartásnak költségeit az ország fedezi. A temetés 1876. február 3-án volt. A végleges síremlékre 1876. április 1-jén írtak ki pályázatot. A pályázatra 42 mű érkezett be. A szakemberekből álló zsűri az első díjat az „1867” jeligéjű tervnek ítélte oda, melyet Gerster Kálmán készített. A Deák-mauzóleum épületét 1887. május 21-én avatták fel ünnepélyes keretek között. Ekkor helyezték át Deák Ferenc hamvait ide az ideiglenes kápolnából.

Székely Bertalan 1883-ban kapott megbízást a mauzóleum freskóinak elkészítésére. Az elkészült freskók már az első évtizedben tönkrementek. A Székely Bertalan tervei alapján elkészült Róth Miksa mozaikképek kerültek a freskók helyére. A Székely Bertalan-féle vázlatok a Róth Miksa Múzeumban láthatóak. Arra nem találtam adatot, hogy a mozaikok pontosan mikor készültek el, csak annyit, hogy 1903-ig elkészültek. http://docplayer.hu/3583021-Doktori-disszertacio-gerster-kalman-1850-1927-munkassaga-papp-gabor-gyorgy.html

A lunettákban „az allegorikus jelenetek Deák Ferenc életének mozzanataira, az 1848-as forradalomra, a Kiegyezésre, illetve az általa fontosnak tartott politikai és általános értelemben vett emberi erényekre utalnak.
Justitia: Igazságosság, méltányosság (a bejárattal szemben)
Prudentia: Ismeret, tudás (a bejárat fölött)
Temperantia: Mértékletesség, önuralom (a bejárattól balra)
Fortitudo: Erő, bátorság (a bejárattól jobbra)
Az „Igazságosság" című képen maga Deák Ferenc is látható.
A lunetták közötti négy ívháromszögben (arany háttér előtt grisaille-ban megfogalmazott) pálmaágat tartó géniuszok lebegnek.”

A mozaikképeket 1999 - 2003 között restaurálták, erről Brutyo Mária, aki a restaurálást vezette „A Deák Mauzóleum belső terét díszítő mozaikképek restaurálása” c. írásában ír.
"A mozaikképek restaurálása (beleértve az előkészülteket is) 1999-től 2003 novemberéig tartott. A Deák Ferenc Emlékévet lezáró megemlékezésre 2004. január 26-án, a nagy államférfi halálának 200. évfordulóján, a történeti és művészettörténeti jelentőségéhez méltón restaurált mauzóleumnál került sor.
A munkában részt vevő restaurátorok: Bujdosó Anna, Gajzágó Dorottya, Kázik Márta, Laurentzy Mária, Verba Erika. Munkatársunk volt még Andróczi Alajos szobrászművész, Somos Gyula festőművész, valamint Farkas László és Dúl Emese restaurátor-asszisztensek."
Források:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/84-03/ch04.html
http://library.hungaricana.hu/hu/view/Mutargyvedelem_2006_31/?pg=74&layout=s
http://www.rothmuzeum.hu/a-mozaikkeszito
http://www.restauratormuterem.hu/mozaik-restauralas

Tagi gyűjteményben
Róth Miksa

Cím alapján hasonló

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239398
Feltöltve
2016.05.06. 14:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/18 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:35

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239399
Feltöltve
2016.05.06. 14:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:35

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Justitia: Igazságosság, méltányosság, körülötte a különböző társadalmi rétegek képviselői.
Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239400
Feltöltve
2016.05.06. 14:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/38 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:35
Justitia: Igazságosság, méltányosság, körülötte a különböző társadalmi rétegek képviselői.

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239401
Feltöltve
2016.05.06. 14:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:36

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239402
Feltöltve
2016.05.06. 14:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/18 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:36

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

A sarokban a barna ruhában az öreg Deáknak alakját látjuk, tőle jobbra Horváth Mihály püspök- történetíró
Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239403
Feltöltve
2016.05.06. 14:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/15 • ISO800

239404
Feltöltve
2016.05.06. 14:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/52 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:36
Fortitudo: Erő, bátorság (a bejárattól jobbra)

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Prudentia: Ismeret, tudás (a bejárat fölött)
Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239405
Feltöltve
2016.05.06. 14:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/56 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:37
Prudentia: Ismeret, tudás (a bejárat fölött)

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239406
Feltöltve
2016.05.06. 14:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:37

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239407
Feltöltve
2016.05.06. 14:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:38

"A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. alkotás fotói

Temperantia: Mértékletesség, önuralom (a bejárattól balra)
Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239408
Feltöltve
2016.05.06. 14:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/38 • ISO400

"A lunetták közötti négy ívháromszögben (arany háttér előtt grisaille-ban megfogalmazott) pálmaágat tartó géniuszok lebegnek.”
Alkotók
Székely Bertalan (tervező)Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
239409
Feltöltve
2016.05.06. 14:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.06. 14:38
"A lunetták közötti négy ívháromszögben (arany háttér előtt grisaille-ban megfogalmazott) pálmaágat tartó géniuszok lebegnek.”
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.04.10. 11:02
Megérintettem az "A Deák-mauzóleum mozaikképei" alkotást
16.05.10. 10:55
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A Deák-mauzóleum mozaikképei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.