"Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala

Budapest, V. kerület, Vigadó tér 2.

Budapest
V. kerület, Vigadó tér 2.
A negyedik emeleten, a Makovecz-kiállítás egyik színtere, az építészről...Teljes szövegA negyedik emeleten, a Makovecz-kiállítás egyik színtere, az építészről elnevezett terem előtti folyosón.Kevesebb szöveg

Felállítás2014. március 16.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.04.05. 21:10
Az építészeti felújítás és restaurálás után újonnan megnyílt Vigadó első rendezvényeinek egyike a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében Makovecz Imre életmű-kiállítása volt. A gazdag életmű anyagának bemutatása több szinten történt, a IV-V–VI. emeleti termekben állították ki a művész megvalósult, vagy tervezett épületeinek dokumentumait. Láthatók voltak tervei, rajzai, a róla szóló dokumentumok, fényképek, fotók.
Külön termet kapott az eddig megvalósulatlan felső-krisztinavárosi Szent Mihály templom óriás-makettje, amely mellett ez a két angyalfigura is segédkezett a templom tervezett látványának megidézésében.
Előzmény: a II. világháború idején a felső-krisztinavárosi plébánia területén egy templom építésébe kezdtek. Az építkezés azonban félbemaradt, lényegében alig jutottak el a földszintig. Ide a 70-es években diszkót létesítettek. Ez volt az alap egy új templom megtervezéséhez.
A tervek elkészültek, első díjjal jutalmazott pályázatnyertes mű lett, amiről már 2005-ben ír az Országépítő c. folyóirat. Ám támadások érték, ellenállás, vita támadt körülötte. Így (ez fontos): "...az egyház nem támogatja, amiben szerepe lehet a nehezen vállalható ikonográfiának." Mindez a sajtóban, médiában, ill. valamilyen szinten a forrásnál megadott cikkekben is nyomon követhető. Amennyire tudható, a kérdés nyitott, megépül-e valaha a tervek alapján a templom és hol?
A megálmodott templomról animációs film is készült http://makovecz.hu/makoveczimre/filmek/animacios-film-a-felso-krisztinavarosi-szent-mihaly-templomrol/ Aki megnézte, annak nyilvánvaló, a két angyal valóban mintaként készült el, számtalan társa szerepelne az épíítményen.
A kiállítást elbontották, az angyalok a folyosón kaptak helyet, míg az építész nevét viselő teremben mintegy emlékképként látható a kiállítás egyfajta vázlata.

Az építész gondolatai az alkotás folyamatáról (amiben nehéz meghatározni azt a pontot, ahol a vitatott templom és vele együtt az angyalsor ügye tart): "Minden mű születésének sorrendje van. Először egy kép, és vele az egész minden részletére kiterjedő „hangulat” jelenik meg. Csak ezután jön a szerkezet vázlata, mindegy, hogy zenéről vagy építészetről beszélünk. A kép és hangulat kidolgozása a legapróbb részletig belemerül az anyagba. Egy mű távozása, pusztulása betartja keletkezésének sorrendjét — fordítva. Amikor anyaga megsemmisül, marad a kép és a hangulat. Hol van, hol a helye ezeknek, s hozzáférhető-e? Ez szemléleti kérdés. Igaz-e, hogy minden keletkezés alfája az Ige?"
Források:
http://epiteszforum.hu/a-felujitott-pesti-vigado
http://epiteszforum.hu/makovecz-imre-kiallitas-nyilt-a-vigadoban
http://www.arch.hu/tovabbi-esemenyek/makovecz-eletmu-kiallitas-a-vigadoban
http://makovecz.hu/makoveczimre/irasok/szent-mihaly-kuzdelmenek-temploma/
http://nol.hu/kultura/urfelmutatas-1456419
http://orszagepito.hu/sites/all/files/orszagepito-hu/lapszam/2005-1/2005-1.pdf
További linkek
Makovecz Imre 80’ - nemzetközi hatások: http://epiteszforum.hu/nyomtatas/makovecz-imre-80-nemzetkozi-hatasok

Cím alapján hasonló

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236392
Feltöltve
2016.04.03. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:23

236391
Feltöltve
2016.04.03. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250

236387
Feltöltve
2016.04.03. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:17

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236390
Feltöltve
2016.04.03. 16:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

236389
Feltöltve
2016.04.03. 16:18

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:18

236388
Feltöltve
2016.04.03. 16:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:18

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236395
Feltöltve
2016.04.03. 16:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:24

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236393

236394

236386
Feltöltve
2016.04.03. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:17

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236384
Feltöltve
2016.04.03. 16:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.03. 16:17

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236599
Feltöltve
2016.04.05. 09:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.05. 09:22

""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236639
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2016.04.06. 09:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.06. 09:10
2014. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.09.30. 14:31
Megérintettem a ""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" alkotást
23.09.05. 13:40
Megérintettem a ""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" alkotást
22.02.13. 10:49
Megérintettem a ""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" alkotást
16.04.06. 09:10
1 új fotót töltöttem a ""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" műlaphoz
16.04.05. 21:10
Göröntsér Vera publikálta ""Felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom" két angyala" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.