Pethes Imre síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Alternatív, helyi címek:Thalia

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
45/1-100. jelzésű sírhely

Felállítás1930

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2016.03.31. 18:11
Pethes Imre (1864-1924), a Nemzeti Színház örökös tagja, elsősorban színészként ismert. A korabeli színházi modern stílus egyik megalapítója volt, a legnagyobb magyar Shakespeare-színészként tartották számon.

Sírszobra Thalia alakjával emlékezik rá, aki pedig maga "A Színház". A szó görög, Thalia/Thaleia jelentése ’virulás, virágzás’; tömör meghatározással " görög mitológiai alak, a komédia, a színház és a pásztorének, azaz a népies idillikus költemények múzsája."

A mű alkotója elsősorban Ady-ábrázolásai révén ismert, így az ugyancsak Fiumei úti kertben állított síremléke által. Ennek pályázatát elnyerte, de az alkotás sok vitát váltott ki, nem volt egyértelműen pozitív a fogadtatás.
Ezért nem értem, miért nem említik, ill. miért nem találtam értékelő leírást erről az alkotásról, ami ugyanabban az évben született, de véleményem szerint finom, árnyalt és kiegyensúlyozott a megformálása.

Azon a napon, amikor ezek a képek készültek, túlnyomórész szép, napos idő volt. Pethes Imre sírszobránál azonban elhagyott a szerencse. Biztos, hogy Thalia pátoszmentes, de szomorú alakjának szépsége is jobban érzékelhető lenne napfényben... de járok még arra.
Források:
http://bparchiv.hu/id-619-45_parcella.html
Csorba Géza https://hu.wikipedia.org/wiki/Csorba_G%C3%A9za_(szobr%C3%A1sz)#S.C3.ADreml.C3.A9kek
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300042.BM
További linkek
Pethes Imre: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pethes_Imre
Fülep Lajos: Pethes Imre http://epa.oszk.hu/00000/00022/00368/11186.htm

Cím alapján hasonló

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236036
Feltöltve
2016.03.30. 22:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:32

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236030
Feltöltve
2016.03.30. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:27

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236028
Feltöltve
2016.03.30. 22:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:26

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236035
Feltöltve
2016.03.30. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:31

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236034
Feltöltve
2016.03.30. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:31

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236031
Feltöltve
2016.03.30. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:28

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236033
Feltöltve
2016.03.30. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO160

236032
Feltöltve
2016.03.30. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:28

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236038
Feltöltve
2016.03.30. 22:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:32

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236037

236029
Feltöltve
2016.03.30. 22:27
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:27

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236039
Feltöltve
2016.03.30. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.30. 22:33

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
453068
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 09:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 09:16
2014. november

"Pethes Imre síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
471255
Feltöltve
2021.12.12. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 21.12.12. 17:36
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.12.12. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Pethes Imre síremléke" műlaphoz
21.08.04. 09:16
1 új fotót töltöttem a "Pethes Imre síremléke" műlaphoz
16.03.31. 18:11
Göröntsér Vera publikálta "Pethes Imre síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.