I. világháborús emlékmű

Mezőkovácsháza, Hősök tere
További képek a Fotólistában

Mezőkovácsháza
Hősök tere
A kis téren áll, az áruházzal szemben.

Avatás1924. május
Felállítás1923. augusztus 20.

Müller Tibor (tervező)

Benkő Gabriella Emese
2021.12.14. 06:19
Mezőkovácsháza hősi emléket állíttatott, az I. világháborúban elhunyt helyi lakosok tiszteletére. [1]
Az emlékművet az egykori főtéren a katolikus templommal srégen szemben állították fel. 2018-ban pályázati pénzből az emlékmű megújult.[3]
A műkőből készült lépcsős obeliszk tetején stilizált halmon kettőskereszt látható. Az oszlopot mind a négy oldalán középen egy-egy letört tölgyfaág dombormű díszíti. Alul fekete márvány táblán olvasható az elhunytak névsora, melyet 2018-ban helyeztek el az emlékművön[3]. Eredetileg a keretezett részen vésve voltak a nevek és az emlékező szöveg. Az emlékművet Müller Tibor műépítész tervezte, 1923-ban állították a helyére, de csak 1924-ben szentelték fel. [1]
A Hősi Emlék katalógus is megemlíti.[2]
Források:
]1] Albertus László szerkesztő: Mezőkovácsháza Anno ( Képes levelező-lapok és fotók) kötet (ld. az adalék képet).
[2] Hősi Emlék: https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/1937
[3] Köszönöm a könyvtár és művelődési ház munkatársának az archív fotót, és a tájékoztatást.
További linkek
Magyar Hősök: https://www.magyarhosok.hu/mezokovacshaza/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470976
Feltöltve
2021.12.09. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/60 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470981
Feltöltve
2021.12.09. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

470984
Feltöltve
2021.12.09. 12:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ71/10 • 1/125 • 37mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470985
Feltöltve
2021.12.09. 12:53
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:53

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470977
Feltöltve
2021.12.09. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470986
Feltöltve
2021.12.09. 12:58

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:58

470987
Feltöltve
2021.12.09. 12:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ8/1 • 1/160 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:58

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470988
Feltöltve
2021.12.09. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/50 • 37mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:59

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470979
Feltöltve
2021.12.09. 12:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ4/1 • 1/50 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470983
Feltöltve
2021.12.09. 12:52
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/80 • 55mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:52

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
545099
Feltöltve
2023.11.06. 15:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/100 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.11.06. 15:20

Adalék vagy máshol

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A városi könyvtár példányából fotóztam.
Alkotó
Müller Tibor (tervező)
Település
Mezőkovácsháza
Feltöltő
Azonosító
470982
Forrás
Albertus László szerkesztő: Mezőkovácsháza Anno ( Képes levelező-lapok és fotók) kötet.
Évszám
1924
Feltöltve
2021.12.09. 12:37
Képinfó
Avatást látunk
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ35/10 • 1/80 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.12.09. 12:37
1924, Archív felvétel
A városi könyvtár...Teljes szövegA városi könyvtár példányából fotóztam.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.11.08. 11:31
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
23.11.06. 15:20
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
21.12.14. 17:45
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.12.14. 06:19
Benkő Gabriella Emese publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.