Vécsey Károly szobra

Balatonfenyves, Kölcsey Ferenc utca 27.

Balatonfenyves
Kölcsey Ferenc utca 27.
A községháza épületével szemben kialakított emlékparkban.

Felállítás2011. október 6.

Naszvadi István (fafaragó)

Móritz István
2016.03.29. 21:11
Tapolcai Sándor balatonfenyvesi népi iparművész szervezésében és az önkormányzat támogatásával 2011 augusztus végén megrendezésre került a fafaragók alkotótábora. Ebben az évben közös munkával a tábor részvevői elkészítették Batthyány Lajos, első magyar miniszterelnök és a tizenhárom aradi vértanú szobrát. Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok szobrát Naszvadi István fafaragó készítette. A szobor láthatóan egy fatörzsből lett kialakítva, amelynek a felső részéből faragta ki a művész a honvéd tábornok fejét, alá pedig belevéste a nevét.
"Vécsey Károly, gróf (Pest, 1807 – Arad, 1849. okt. 6.): honvéd tábornok, az aradi 13 vértanú egyike. Császári tisztként őrnagyi rangot ért el; 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848. okt. 12-én honvéd ezredes és a bácskai hadtest parancsnoka, dec. 26-tól tábornok, 1849-ben nagyváradi városparancsnok. 1849. ápr. 25- től az Aradot ostromló sereg vezére, ennek várát júl. 1-én foglalta el. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd aug. 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt. Haynau kivégeztette."
Források:
http://www.balatonfenyves.hu/fenyves1/index.php/hu/component/k2/item/100-szoborpark-avat%C3%A1s-20111006
Könyvtár, Balatonfenyves,
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16241/16608.htm
(Fenyvesi Újság, 2011. október)
http://www.balatonfenyves.hu/fenyves1/index.php/hu/onkormanyzat/letoeltesek-dokumentumok/cat_view/16-dokumentumtar/14-fenyvesi-ujsag/15-2011-ev?start=8

Cím alapján hasonló

"Vécsey Károly szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Naszvadi István (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
234001
Feltöltve
2016.03.10. 00:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 00:27

"Vécsey Károly szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Naszvadi István (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
234002

234003

234004

234075
Feltöltve
2016.03.10. 21:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 21:47

"Vécsey Károly szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Naszvadi István (fafaragó)
Település
Balatonfenyves
Feltöltő
Azonosító
234076
Feltöltve
2016.03.10. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.03.10. 21:49
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.03.29. 21:11
A közösség publikálta Móritz István "Vécsey Károly szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.