Fialovits Béla emléktáblája

Nagykanizsa, Csengery út 39.

Nagykanizsa
Csengery út 39.
A ház bejáratától balra az első és második ablak között.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Móritz István
2016.03.17. 20:46
Nagykanizsán a Csengery u. 39. számú ház falán táblát helyeztek el Fialovits Béla emlékére.
A táblára egy gőzmozdony körvonalait véste az alkotó, alatta pedig a következő felirat olvasható: "Az 1900-as évek elején ebben a házban élt a világhírű gőzmozdonytervező és építő FIALOVITS BÉLA 1885-1968" Tarnóczky Attila tanulmányában így ír róla: "Fialovits Béla (1885–1968) a MÁV egyik legkiemelkedőbb gőzmozdony-vontatási szakembere volt. 1919-től gőzmozdonyok és motorkocsik tervezésével foglalkozott. Legnagyobb szakmai eredményeit az 1940-es években érte el. Ezek közé tartozik az általa szerkesztett újfajta vízcsöves hátsó kazán. A tervei szerint épített gőzmozdony az 1944-ben 156 km/h sebességet ért el. Ez a jármű volt a MÁV történetének legnagyobb sebességű gőzmozdonya."
Források:
http://holmi.nagykar.hu/irasok/4566/1.html#a121
http://holmi.nagykar.hu/holmi/kepek/Csengery.039.%2801%29.JPG

Cím alapján hasonló

"Fialovits Béla emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
232774
Feltöltve
2016.02.24. 23:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.02.24. 23:57

"Fialovits Béla emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
232776
Feltöltve
2016.02.24. 23:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.02.24. 23:59

"Fialovits Béla emléktáblája" c. alkotás fotói

Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
232777

232775
Feltöltve
2016.02.24. 23:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.02.24. 23:58
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.03.17. 20:46
A közösség publikálta Móritz István "Fialovits Béla emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.