I. világháborús emlékmű

Sárisáp, Szabadság tér
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Sárisáp
Szabadság tér
Sárisáp központjában a főútról nyíló téren található az alkotás.

Felállítás1942. november 22.

Ády
2016.03.16. 17:00
Az alkotás a település központjában a Szabadság téren áll. Az első világháborúban elhunytaknak emléket állító emlékművet József főherceg avatta fel 1942. november 22-én. Ez volt az olyan hősi emlékmű, amelyen a törvény értelmében, a hősi halált halt kormányzóhelyettes Horthy István nevét is feltüntették. A három katonával díszített műkő emlékművet Horváth Géza szobrászművész készítette.
Az alkotáson több kisebb sérülés látható. A Szent koronát a címer tetejéről gondolom 1945 után eltávolították, de a rendszerváltás után valamikor pótolták.

Felirat az emlékművön:

Magyar hősök!
Tiétek minden hódolatunk
1914-1918
veletek vérzett
nagybányai vitéz Horthy István
Magyarország kormányzóhelyettese is
1942. augusztus 20.
(Jól látható az archív képen hogy az előző rendszerbe az utolsó négy sor le volt takarva.)

Az emlékművön szereplő elesettek névsora:
Basovszki Antal, Basovszki István, Bíber József, Blazevics Mihály, Bulfan József, Csicsmann János, Gregor András , Gregor Pál, Grosch Ferenc, Gurin Fábián, Haracska Ferenc, Hboli Mátyás, Holencsik Lajos, Janda Antal, Karászek Pál, Karászek Lőrinc, Krajcsirik Pál, Krajcsirik János, Kreitner József, Kiss Lajos, Kotyka Ferenc, Knyazovics István, Kovács István János, Kurinyecz Károly, Labancz Lajos András, Lichtner János, Lakics András, Micheller Sándor, Mihalicska Mátyás, Molnár Albert, Mráz Flórián, Németh József, Prigl József, Sovány István, Silling Fábián, Schlechta Ágoston, Sztrohár Márton, Tekmájer Adolf, Tóth Vilmos, Tutervai János, Turczer Antal, Urbanics Mihály, Valentin András, Vaszlovszki Fülöp, Vehovszki József, Varga József, Vandrovecz József, Zgyerka Tamás, Csizmadia József, Gregor János, Jurásek János, Rezsnyák Imre, Turczer István, Vales Ferenc, György József, Füzes István, Kajli István, Karászek István, Pazgyera Ferenc, Szekeres Jakab
Források:
http://www.kemertektar.hu/hu/ertekek/elso-vilaghaborus-emlekmu-sarisap-
További linkek
Hősi emlékmű és országzászló avatás Sárisápon (videó): http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=4861

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárisáp
Feltöltő
Azonosító
234567
Feltöltve
2016.03.16. 14:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.16. 14:09

234570

234576

234568

234574

234573

234577

234571

234575

234572

234569

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárisáp
Feltöltő
Azonosító
234566
Forrás
Képeslap részlet
Feltöltve
2016.03.16. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.03.16. 14:09
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.03.16. 17:00
Ády publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.