Szent Kristóf-szobor

Kerkateskánd, Lukó hegy 2.

Kerkateskánd
Lukó hegy 2.
Érdemes Lovászi felől megközelíteni a települést, majd a főúton...Teljes szövegÉrdemes Lovászi felől megközelíteni a települést, majd a főúton továbbhaladva balról látható a hegyen a kápolna és a hozzávezető út mellett a szobrok. A bekötő útnál kereszt található.Kevesebb szöveg

Felállítás2015. augusztus 15.

Boa Endre (fafaragó)

Bodorné Mária
2016.03.20. 21:34
Nagy álma valósult meg dr. Tánczos Frigyes Attila zalai származású pécsi orvosnak, amikor a zalai birtokán kápolnát építtetett 2014-ben. A kápolnához vezető út mellett öt szobrot szentelt fel Tüske József tornyiszentmiklósi és Lendvai Zoltán rédicsi plébános 2015. augusztusában.
Mivel dr. Tánczos Frigyes és családja is sokat utazik, így nem volt véletlen a választás, hogy Szent Kristóf szobrát formálja meg Boa Endre fafaragó.
Szent Kristóf gyermeket tart a vállán, kezében bot. A legenda szerint:
Szent Kristóf "egy éjszaka egy kisgyermeket vitt át a megáradt folyón, akit minden lépéssel nehezebbnek érzett; s közben a víz is egyre magasabbra emelkedett. Amikor szerencsésen kiért a túlpartra, a gyermek elmondta: ő Krisztus, és hordozója a világ terhét cipelte a vállain (a görög „Khrisztophorosz” név azt jelenti: „Krisztust hordozó”).
Források:
http://zaol.hu/kerkateskand/szobrok-a-kapolnanal-1720317
http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=899445



Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234939
Feltöltve
2016.03.19. 16:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:06

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234943
Feltöltve
2016.03.19. 16:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:07

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234950
Feltöltve
2016.03.19. 16:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:09

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234951
Feltöltve
2016.03.19. 16:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:09

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234945
Feltöltve
2016.03.19. 16:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:08

"Szent Kristóf-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Boa Endre (fafaragó)
Település
Kerkateskánd
Feltöltő
Azonosító
234947
Feltöltve
2016.03.19. 16:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX50 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bodorné Mária 16.03.19. 16:08
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.03.20. 21:34
A közösség publikálta Bodorné Mária "Szent Kristóf-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.