Homlokzati díszüvegfal

Budapest, XIII. kerület, Röppentyű utca 62.

Budapest
XIII. kerület, Röppentyű utca 62.
Az iskola emeletre vezető lépcső fordulójában, AdyEndre mellszobra...Teljes szövegAz iskola emeletre vezető lépcső fordulójában, AdyEndre mellszobra hátterében, az érintett homlokzatrész szélességében látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1987

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.03.17. 17:53
Kicsit (el)tévedtem, amikor ideérkeztem, ebbe az iskolába. Egy Ady Endre-szobrot keresek, ami a kerület egyik iskolájának névadóját ábrázolja. Ezt a címet találtam.
Szégyellem kicsit, mert az Igazgató asszonynak meggyőzően magyaráztam a történetet, e csak a fotózásra vonatkozó engedély birtokában jutottam oda, hogy szembesüljek tévedésemmel. A szignó ugyanis nem egyezett.

A mellszobor mögött azonban ott látható az "ólmozott, színes antik üveg és rusztikusan texturált katedrálüveg", vagyis a Homlokzati díszüvegfal, ami pasztell színeivel, hullámzó vonalaival, meghatározhatatlan, de lágy vonalvezetésével egészen egyéni képet varázsol a lépcsőfordulóba.
Meglepetés, hiszen erre nem készültem. Szerencsére a középrész jobb alsó sarkában ott a szignó, így könnyen azonosíthatóvá vált.

Az alkotóról az Artporal cikkében olvasom: "Tervezői munkásságát elsősorban a századforduló hagyományát követő monumentális hatású építészeti ólmozott üveg jellemzi. Önálló tervezésű és restaurátori munkáit egyaránt biztos anyagismeret és tudományos igényű szín- és formatanulmányok előzik meg. Üveg ékszereit sajátos plasztikaként és anyagkísérletként fogja fel, amelyekben a több üvegdarab egymásra olvasztásával különböző faktúrák, színek, fényhatások válnak láthatóvá."
Források:
http://www.adygimnazium.eu/
Budapest, Angyalföld iskolái: http://www.budapest13.hu/13kerulet/intezmenyek/iskolak
http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/mester-eva-5548

Kapcsolódó
Ady

Cím alapján hasonló

"Homlokzati díszüvegfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234644
Feltöltve
2016.03.16. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:56

"Homlokzati díszüvegfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234639
Feltöltve
2016.03.16. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:54

234642
Feltöltve
2016.03.16. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:55

"Homlokzati díszüvegfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234641

234646
Feltöltve
2016.03.16. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:57

234643

234645
Feltöltve
2016.03.16. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO500

234648

234647
Feltöltve
2016.03.16. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO200

234649
Feltöltve
2016.03.16. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:57

"Homlokzati díszüvegfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234638
Feltöltve
2016.03.16. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:54

"Homlokzati díszüvegfal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234640
Feltöltve
2016.03.16. 20:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.03.16. 20:54
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.03.17. 17:53
Göröntsér Vera publikálta "Homlokzati díszüvegfal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.