Budapest, XIII. kerület, Jász utca 153-155.

Budapest
XIII. kerület, Jász utca 153-155.
Az iskola előterébe belépve, a jobb oldali fal mentén.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.02.22. 18:55
Egy véletlen, de "sorsszerű" találkozás egy iskolában! Szókontor Pali bácsi ebben a Hajózási Szakközépiskolában tanított. Már visszavonult, de kis szobáját megtartotta, napjai nagy részét ott tölti. Az iskolában pedig nem csak személyes tárgyai, emlékei, hanem alkotásainak némelyike is megtalálható.

Ahogy elnézem, ez az alkotás munkásságának legmodernebb darabja. A téma hű a környezethez, az iskola profiljához.
Az anyag sárgaréz. Az alkotás léptékéhez képest óriás hullám csap fel a magasba. Gyönyörű ívet ír le, tarajos, nagy hullám. Úgy látom, a sirály lecsapni készül, nyilván halászik. Egy vonalat húzva, az áramlatok adta ívben vetődik a vízbe. Persze lehet, csak én látom így, mint ahogy először én is máshogy láttam, hiszen mégis csak absztrakció.

Ami visszafordíthatatlanul jó érzés, sikerült örömet szereznem az idős művész-tanárnak. Fénykép készült a művéről, amit aztán vele együtt is megörökítettem. Kérte, valahogy kaphasson belőle.
Beszéltem a digitális fotózásról és az internetről, arról, hogy nem nyomtatásban fog megjelenni.
De lesz fénykép, hiszen megígértem. Jubileumi albumába már nem kerülhet be, de emlék, alkotó munkájának dokumentuma.
Források:
Jubileumi album; Szókontor Pál festő és szobrászművész alkotásaiból (1999)

Cím alapján hasonló

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232396
Feltöltve
2016.02.20. 16:36
Képinfó
Alkotó a képen
(Szókontor Pál)
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:36

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232390
Feltöltve
2016.02.20. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:34

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232391
Feltöltve
2016.02.20. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:35

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232393

232401
Feltöltve
2016.02.20. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:37

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232394
Feltöltve
2016.02.20. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO2000

232395
Feltöltve
2016.02.20. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO2000

232397
Feltöltve
2016.02.20. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:36

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232392
Feltöltve
2016.02.20. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:35

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232398
Feltöltve
2016.02.20. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:37

"Hullám és sirály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
232399
Feltöltve
2016.02.20. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • ISO2000

232400
Feltöltve
2016.02.20. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.20. 16:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.02.22. 18:55
Göröntsér Vera publikálta "Hullám és sirály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.