Sülysáp, Szent István tér 1.
További képek a Fotólistában

Sülysáp
Szent István tér 1.
A Wass Albert Művelődési Központtal szemben, a hivatal épülete előtt találod a Gyertyákat.

Felállítás2015. október 3.


ocsovai andrás
2016.02.15. 16:55
„…A drámai téma plasztikai megjelenítése, szimbólumrendszere illeszkedik a helyszín adottságaihoz, az eddig épített és természeti térelemekhez, pl. a közeli 1956-os Fáklya gondolatiságához, a városi hivatal közelségéhez, valamint az itt található fákhoz.

Ezért „lélekportrék” az emlékezés gyertyalángjai. A térkialakítás a mű gondolati tartalmát erősíti. Egy új nyírfát is ültettünk a főjegyzők mellé, mert a nyírfás liget felidézi a mártíromság erdei helyszínét.

A közvetlen környezet burkolata, rajzolata emlékeztet pl. a kor szimbólumára. A torzított, fekete-fehér színű, komor ötágú csillagok egyben jelképezik a kivégzésükkor a földön elterülő testeket is, amelyekből gyertyaként világít az utókor számára a mártír főjegyzők lelke.

A gyertya lángjában a főjegyzők eredeti fényképek alapján formált arcképei „lobbannak fel” stilizálva, a láng egész alakjukon keresztül fut fel, az ég felé.”

Idézet: Szórádi Zsigmond

Megjelent: Basa László; A sülysápi példa
http://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2432:a-sulysapi-pelda&catid=15&Itemid=101



Cím alapján hasonló

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232017
Feltöltve
2016.02.14. 18:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.14. 18:24

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232074
Feltöltve
2016.02.15. 16:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:49

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232073
Feltöltve
2016.02.15. 16:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:44

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232075
Feltöltve
2016.02.15. 16:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:52

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232069
Feltöltve
2016.02.15. 16:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:43

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232064
Feltöltve
2016.02.15. 16:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:39

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232067
Feltöltve
2016.02.15. 16:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232070
Feltöltve
2016.02.15. 16:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:43

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232072
Feltöltve
2016.02.15. 16:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:44

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232068
Feltöltve
2016.02.15. 16:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232071
Feltöltve
2016.02.15. 16:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:44

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
232063
Feltöltve
2016.02.15. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.02.15. 16:38

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463595
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463596
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463597
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463598
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 10.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463599
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463600
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463601
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 30.6mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42

"Gyertyák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sülysáp
Feltöltő
Azonosító
463602
Feltöltve
2021.10.21. 21:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.10.21. 21:42
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.10.21. 21:42
8 új fotót töltöttem a "Gyertyák" műlaphoz
16.02.15. 16:55
ocsovai andrás publikálta "Gyertyák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.