Kávéházi csendélet

Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 54-56.

Alternatív, helyi címek:Hátsó festmény

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 54-56.
A hátsó, az egykori telefonközpont főbejárata felőli fal mentén.

Felállítás2012

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2016.02.12. 21:03
A valamikori telefonközpont Terézvárosban elvesztette egykori "csúcstechnikáját", ami olyan magasra szárnyalt, hogy ma már nem ilyen épületet igényel. Amikor még üzemelt, szinte titok volt, hogy valójában az un. Merkur Palota (volt). Egy műemléki rekonstrukció felszínre hozta eredeti, szecessziós stílusjegyeit, külsőleg régi, igaz fényében tündököl.
Ma már irodaház, aminek első bejáratához közeli épületben és körben irodák helyezkednek el, az utcafronti, földszinti részt egy étterem foglalta el.

Lenyűgöző tervezés következtében a több szintes, óriás tér bensőséges hangulatot áraszt, nem tűnik fel a felfoghatatlan belmagasság, nagyobb társaságok és bizalmas kettősök is megtalálják helyüket itt.
A nagy terem közép-részén egy lépcső vezet a galéria felé. Mellette feküdt korábban a Fehér ’repro’ szobor, ld. A 3D-s Odaliszk (Dominique Ingres Louvre-ban látható klasszikus festménye nyomán). Ez a rész az, ami több irányban felezi az óriás teret.

A hátsó rész részint bolondos. Itt magasodik a Hosszú lábú trombitás (hosszú lábú nőalak – számtalan libával keretezve... ld https://www.kozterkep.hu/~/19605/Hosszu_labu_trombitas_Budapest_2012.html ). A hátsó falon látható ez a pannó.

Kicsit megkéstem. Amikor korábban jártam ott, ez a rész simán átlátható volt. Most odakerült egy boros állvány, így az alkotással szemben állni gyakorlatilag nem lehet. Ill. a-nélkül nem, hogy az állvány ne osztani meg a képet.
A pannón jobb oldalt egy festett lépcső vezet a galéria-szint felé. Mintegy tükörképe a középpontban lévő valós lépcsőnek. Mellette, jobbra egy emberi alakot látok, de a kép, maga a kávézó, vagy teázó világát idézi. Óriáskancsó, csésze és békebeli időket idéző csillár emlékeztet a nyugodt, bensőséges beszélgetések hangulatára.
Estébe hajló időkben az alkotás mögött elhelyezett világítótestek mélyebb dimenziókat adnak a megálmodott hangulatnak, ennek a fantáziavilágnak.
Források:
http://www.trendguide.hu/?terek/882-apacuka-variete

Kapcsolódó
Fekvő nő

Cím alapján hasonló

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231961
Feltöltve
2016.02.12. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 20:01

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231951
Feltöltve
2016.02.12. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 19:58

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231954
Feltöltve
2016.02.12. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/40 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 19:59

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231957
Feltöltve
2016.02.12. 20:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO3200

Göröntsér Vera 16.02.12. 20:00

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231955
Feltöltve
2016.02.12. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • ISO1250

231956
Feltöltve
2016.02.12. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 19:59

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231958
Feltöltve
2016.02.12. 20:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 20:00

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231959
Feltöltve
2016.02.12. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 20:01

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231960
Feltöltve
2016.02.12. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO2500

231962
Feltöltve
2016.02.12. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 20:01

"Kávéházi csendélet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231952
Feltöltve
2016.02.12. 19:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.12. 19:58
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.11.12. 15:12
Megérintettem a "Kávéházi csendélet" alkotást
16.11.28. 11:25
Megérintettem a "Kávéházi csendélet" alkotást
16.10.25. 16:22
Megérintettem a "Kávéházi csendélet" alkotást
16.02.12. 21:03
Göröntsér Vera publikálta "Kávéházi csendélet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.