Keszthely, Deák Ferenc utca 15.

Keszthely
Deák Ferenc utca 15.
A Tűzoltóparancsnokság előtt

Felállítás2002

Major Lajos (fafaragó)

Göröntsér Vera
2016.02.07. 11:27
Még "pályafutásom" első évében jártam Keszthelyen. Természetesen mindent lefényképeztem, amit találtam. Így történt ez ezzel a Flórián szoborral is, amivel kapcsolatban nem igazán volt realitása, hogy az alkotóját, adatait megtalálom.
Most, hogy a Festetics-mellszobor kapcsán megtudtam, hol lehetett volna utánanézni, meg is vettem a könyvet. Ezzel útjára bocsátom ezt a fából készült szobrot is.

A helyi Tűzoltó-parancsnokság épülete előtt áll, mint minden rokona, hiszen minden városban kell lennie legalább egy Szent Flórián-szobornak (mint ahogy minden településen kell lennie egy Tűzoltó-parancsnokságnak).
Szent Flórián – mint számtalan társáról már tudható itt, a lapon is –, a tűzoltók védőszentje. E-mellett, ami kevésbé van a köztudatban, még a pékek, serfőzők, kéményseprők, fazekasok, kovácsoknak is, amelyek szintén "tüzes" foglalkozások.

A Flórián-legenda hátterében valós történet húzódik. "Flórián a szent, történelmi személy, kinek vértanú haláláról szóló történetét a kódexek megőrizték." Erről bővebben a Lánglovatok oldalán lévő cikkben is olvashatunk: http://www.langlovagok.hu/szent-florian
Mivel folyóban lelte halálát, az árvizek elleni védőszentként is tisztelték.

Ábrázolása igazodik az általánosan ismerthez. Elsődleges "tisztségeként" a tüzek elleni küzdelem jelenetét mutatja. Lábánál az égő, lángnyelvek által beborított ház, kezében a dézsa, amiből az oltáshoz szükséges vizet önti, öltözéke a hagyományok szerint katonaruha.
Források:
Keszthely emléktáblái és köztéri alkotásai (2006)
http://www.langlovagok.hu/szent-florian
http://www.katolikus.hu/szentek/szent61.html

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231428
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:44
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231429
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:45
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231430

231432
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

231431
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO80

231434
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:47

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:47
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231436
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:48
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231433

231435
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:47
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231438
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:48
2011. augusztus

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Major Lajos (fafaragó)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
231437
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2016.02.06. 21:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.06. 21:48
2011. augusztus
Összesen 11 fotó

Műlap története

16.02.07. 11:27
Göröntsér Vera publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.