Zalakaros, Gyógyfürdő tér

Zalakaros
Gyógyfürdő tér
A helyi postahivatal melletti kis zöldterületen.

Felállítás1997

Göröntsér Vera
2016.02.02. 15:01
Az első írásos említésekor Karos névre hallgató helység változatos történelme során gyakran volt ívelő, de gyakran éppen lefelé menő pályán.A 19. század végén, a századforduló környékén lakosai túlnyomórészt földművelésből éltek.
A község 1908-ban vette fel nevében a "Zala" előtagot, mivel meg kívánták magukat különböztetni egy településtől, ami a Bodrogközben azonos nevet viselt.
A település fejlődésének sarokköveként 1962-ben a kőolaj-kutatás eredményeként 96 fokos, termálvizet találtak, melynek ásványi anyagokkal való telítettsége igen magas volt.

"A 2307 méterről feltörő víz megváltoztatta a stagnáló zalai aprófalu életét. A gyógyfürdő építése 1964-ben kezdődött és a következő év szeptemberében már meg is nyílt. Hamar népszerű lett bel-és külföldön egyaránt: Eddigi rekordja 1988-ban volt, amikor 891 503 vendéget fogadott,fennállása óta eddig több mint 23 millióan látogatták."
A gyógyfürdőt azóta is fokozatosan fejlesztik, minek következtében Zalakaros a 10 legnépszerűbb magyar település egyike lett.
A gyógyfürdő fejlődésének közvetlen következménye a turizmus fellendülése, ezzel a falu fejlődése is volt. Mindez azonban nem állhat meg, az idegenforgalom fejlődése a további fejlesztések szükségességét követeli meg. A falusi környezetet infrastruktúrájában is jól ellátott település-kép váltotta fel.

Mindennek következményeként 1997-ben várossá nyilvánították. Erről emlékezik meg a még abban az évben felállított emlékkő is. Az emlékkő elülső oldalán a megemlékező felirat felett Zalakaros címere látható. A címerről: "...álló, kerek talpú pajzs; vörös mezejének két ezüst dombhajlata közötti völgyből ezüsttörzsű és -gyökérzetű, zöld lombozatú fa emelkedik ki, törzsére háromszorosan tekeredő, balra néző ezüstkígyóval..." – szép szimbólumok rendszere. Bővebben erről: http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-zalakaros.shtml
A város napot a település évről-évre megünnepli, egyben alkalmat adva ezzel az előző év fejlődésének összegzésére, vagy éppen kapcsolatai – így testvérvárosaival való kapcsolatai – ápolására.
Források:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Zalakaros/pages/Zalakaros_2000/008_Adattar_Zalakaros.htm
http://www.zalakaros.hu/turizmus/zalakarosrol/zalakaros-tortenete/
http://www.zalakaros.hu/hirek/unnep-a-varosban-a-varos-tiszteletere-253/
http://www.zalakaros.hu/hirek/nagykoru-lett-a-varos-513/

Cím alapján hasonló

"Városkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
230491
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.28. 14:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.28. 14:51
2013. július

"Városkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
230492
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.28. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.28. 14:52
2013. július

"Városkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
230494
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.28. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

230578
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.30. 12:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 12:16
2013. július

"Városkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
230493
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.28. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.28. 14:52
2013. július

"Városkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
230495
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2016.01.28. 14:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.28. 14:52
2013. július
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.02.02. 15:01
Göröntsér Vera publikálta "Városkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.