Kisboldogasszony-templom épületdíszei

Homokkomárom, Ady Endre utca 2-3.

Homokkomárom
Ady Endre utca 2-3.
A templom nyugati falán lévő ablakmályedésekben láthatók a szobrok.

Felállítás1751

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Móritz István
2016.02.02. 19:47
A Kisboldogasszony római katolikus templom nyugati homlokzatának két szélső tengelyében két-két szoborfülke, Szent Ferenc és Szent Antal, illetve Szent Péter és Szent Pál szobrával látható. A Nyolc boldogság közösség honlapján így írnak a kegyhelyről: "1702-től vált ismert zarándokhellyé, amikor is egy fakápolna alapjainak ásásakor, hársfa gyökerei között bukkantak rá a ma is látható Mária-képre. Az üvegre festett kegykép Dürer „Körtés Madonna” című képének (1512) másolata. Feltehetően a törökök elől rejtették el 1526 körül s mintegy 170 évig pihent a földben. A képet már nem sokkal oltárra kerülése után kegyképként tisztelték. A fakápolnát 1702. szeptember 8-án szentelték fel, és húsz évig állt. Gondozása a kanizsai ferences szerzetesek feladata volt.
1722-ben kezdték el a ma is álló templom építését. Az építkezés befejezése és a templom teljes felszerelése gróf Batthyány Lajos, az akkori kegyúr nevéhez kötődik. Az ő kérésére 1751-ben XIV. Benedek pápa Szent Félix vértanú gyermek ereklyéit adományozta a homokkomáromi templomnak.
A templom külső és belső felújítására 1938-ban került sor."
Források:
http://nyolcboldogsag.hu/homokkomarom-kegyhely/

Cím alapján hasonló

"Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
227407
Feltöltve
2015.12.19. 01:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.19. 01:34

227406
Feltöltve
2015.12.19. 01:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

227400
Feltöltve
2015.12.19. 01:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.19. 01:22

"Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
227401

227402

227403
Feltöltve
2015.12.19. 01:23

Móritz István 15.12.19. 01:23

"Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
227404
Feltöltve
2015.12.19. 01:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ38/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.19. 01:33

"Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
227405
Feltöltve
2015.12.19. 01:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ52/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.12.19. 01:33

"Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. alkotás fotói

Település
Homokkomárom
Feltöltő
Azonosító
230509
Feltöltve
2016.01.29. 01:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.01.29. 01:17
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.02.02. 19:47
A közösség publikálta Móritz István "Kisboldogasszony-templom épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.