Salgótarján, Bem utca 7-9.
További képek a Fotólistában

Salgótarján
Bem utca 7-9.
A Mentőállomás után találod meg a bezárt épületet.

Felállítás1968

Birkás Ákos (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2016.01.26. 16:19
A "Köztérkép-mozgalom" egy fontos célja, hogy bemutatva megmentsen az "utókor" számára egy már létező képzőművészeti alkotást. Talán nem is utolsó ez a szándék a célok között.

A hely Salgótarján. A város már két évtizede keresi új önmagát. A nagy építkezések célt, tartalmat, funkciót, gazdát vesztett épületei várják új vagy végső sorsukat. Egy évek óta bezárt, jobb sorsra érdemes épület a cím alatti volt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád megyei Intézete. Az épület aulájában láttam még egy fél éve a Falképet. Remélem ott van még most is. Ottjártamkor két üvegfalon keresztül tudtam csak fényképeket készíteni, illetve a kerítés akadályain bemászva, oldalról. A tükröződéseket nem tudtam kikerülni.

Salgótarján e lapig 90 alkotással szerepel az oldalakon. A Falikép üvegmozaik. Teljes egészében betölti az előtér hátsó falát kb. 3x6 méteres méretével. A kép melletti fal és folyosórész azonos anyaggal burkolt képi ábrázolás nélkül. a "távolból" - 6-8 méter - és a tükröződés miatt nehéz meghatározni a kép részleteit. A kor mozaikfala a nők, férfiak, gyermekek, madarak, munkaeszközök felsorolásával.
A Falkép az évek múlásával kábelcsatornával, kapcsoló és vezérlődobozzal, lámpafoglalattal és feliratokkal "gazdagodott". Valakik szeméttel környékezték és egy lapátot is nekitámasztottak.

2019.06.09. Az épület előterében bútort tárolnak. Az épület állaga romlott.

Cím alapján hasonló

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
230316
Feltöltve
2016.01.26. 15:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.01.26. 15:28

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
230320
Feltöltve
2016.01.26. 16:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.01.26. 16:10

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
230321

230322
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.01.26. 16:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ410/100 • 1/70 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.01.26. 16:11
2014. június

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
230323

230324

230325
Feltöltve
2016.01.26. 16:12

ocsovai andrás 16.01.26. 16:12

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
230326

230327
Fotózva
2015. június
Feltöltve
2016.01.26. 16:12
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ320/100 • 1/28 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 16.01.26. 16:12
2015. június

"Falikép" c. alkotás fotói

Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
359386
Feltöltve
2019.06.09. 21:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.09. 21:45

"Falikép" c. alkotás fotói

2021 nyarán látogattam el Salgótarjánba - úgy néz ki, az egykori KÖJÁL-székházat éppen átalakítják, így most kicsit jobban kivehető volt ez a remek mozaikkép.
Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
462221
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
HUAWEI / VOG-L29
ƒ34/10 • 1/60 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vékony Zsolt 21.10.13. 11:46
2021 nyarán látogattam el Salgótarjánba - úgy néz ki, az egykori KÖJÁL-székházat éppen...Teljes szöveg2021 nyarán látogattam el Salgótarjánba - úgy néz ki, az egykori KÖJÁL-székházat éppen átalakítják, így most kicsit jobban kivehető volt ez a remek mozaikkép.Kevesebb szöveg

"Falikép" c. alkotás fotói

2021 nyarán látogattam el Salgótarjánba - úgy néz ki, az egykori KÖJÁL-székházat éppen átalakítják, így most kicsit jobban kivehető volt ez a remek mozaikkép.
Alkotó
Birkás Ákos (festőművész)
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
462222
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
HUAWEI / VOG-L29
ƒ34/10 • 1/120 • 14.5mm • ISO80

462223
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
HUAWEI / VOG-L29
ƒ34/10 • 1/60 • 14.5mm • ISO125

462224
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
HUAWEI / VOG-L29
ƒ34/10 • 1/60 • 14.5mm • ISO64

462225

462226
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 6D Mark II
ƒ4/1 • 1/200 • 35mm • ISO100

462227
Feltöltve
2021.10.13. 11:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 6D Mark II
ƒ4/1 • 1/640 • 35mm • ISO100

462228

462229

Összesen 19 fotó

Műlap története

21.10.13. 12:33
A "Falikép" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.10.13. 11:46
9 új fotót töltöttem a "Falikép" műlaphoz
19.06.09. 21:45
1 új fotót töltöttem a "Falikép" műlaphoz
16.01.26. 16:19
ocsovai andrás publikálta "Falikép" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.