Budapest, XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A zugligeti Római Katolikus Plébánia templom üvegablakai

Budapest
XII. kerület, Szarvas Gábor út 52.
A főhajó két oldalfalán két-két ablak.

Avatás1917. május 17.

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2015.12.22. 15:08
A zugligeti Római Katolikus Plébánia templom dr. Hültl Dezső tervei alapján épült 1913 és 1917 között, újromán stílusban. A Szent Család tiszteletére szentelték fel.
Több csodás alkotás teszi különlegessé, többek között a szentély falát bortó mozaik, amely szintén Zsellér Imre alkotása.

A fõhajó oldalán elhelyezett a két-két üvegablak a Szent Család életéből vett jeleneteket mutatja.
A szentélyből kifelé nézve jobb oldalon Jézus születése, és menekülése Egyiptomba látható. Balra Jézus letörli a verejtéket a munkától elfáradt Szent József homlokáról . Utána Szent József halálát látjuk családja, Jézus és Mária körében.

Amikor a fényképeket készítettem, elvarázsolt, a templom falán körben elhelyezett, eredeti üvegablakok sora. Mivel témájuk nem azonos, elképzelni sem tudtam, hogyan tudom majd bemutatni ezeket.
Karácsony közeledtével, amikor a keresztény vallások szerint Jézus születésére emlékeznek, úgy gondolom, a Szent Család jelenetei éppen aktuálisak.

Mint írom, keresztény ünnep, amelyet számos kultúrkör átvett és a ugyancsak ünnepli: általánosabban a szeretet, a család, az együttlét ünnepe.
Nekem leginkább a békét jelenti, amire nagy szükség van minden tekintetben. Kívánom mindenkinek, hogy az ünnepek teljenek békében... és akkor már csak a további 362 nap van hátra – abban a reményben, hogy ez hosszabban tartható.

Az ajándék pedig nem maradhat el: https://www.youtube.com/watch?v=wnARQK4GJ_c
Források:
http://www.zugligetiszentcsalad.hu/index.php?col=1&main_id=1&sub_id=2&page=1&more=21 -- halott link helyette: https://miserend.hu/?templom=2733
http://templomablakanno.blog.hu/2011/07/24/szent_csalad_templom

Kapcsolódó
Szent Család
Kapcsolódó
Szent Cecília
Kapcsolódó
Magyar szentek

Cím alapján hasonló

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227618
Feltöltve
2015.12.22. 10:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:19

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227630
Feltöltve
2015.12.22. 10:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:50

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227631
Feltöltve
2015.12.22. 10:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

227621
Feltöltve
2015.12.22. 10:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:21

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227622
Feltöltve
2015.12.22. 10:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:22

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227623
Feltöltve
2015.12.22. 10:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:22

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227624
Feltöltve
2015.12.22. 10:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:24

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227626
Feltöltve
2015.12.22. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:25

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227625
Feltöltve
2015.12.22. 10:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/80 • ISO800

227627
Feltöltve
2015.12.22. 10:26

Göröntsér Vera 15.12.22. 10:26

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227628
Feltöltve
2015.12.22. 10:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

227629

230497
Feltöltve
2016.01.28. 16:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.01.28. 16:49

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
261946
Feltöltve
2016.12.15. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.12.15. 21:18

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445619
Feltöltve
2021.06.12. 18:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 24.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:04

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445620
Feltöltve
2021.06.12. 18:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 39.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:04

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445621
Feltöltve
2021.06.12. 18:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 24.1mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:07

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445622
Feltöltve
2021.06.12. 18:07
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/50 • 26.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:07

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445623
Feltöltve
2021.06.12. 18:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/30 • 35.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:10

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445626
Feltöltve
2021.06.12. 18:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/20 • 30.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:13

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445643
Feltöltve
2021.06.12. 18:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:34

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
445644
Feltöltve
2021.06.12. 18:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.12. 18:34
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.06.12. 18:34
2 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
21.06.12. 18:13
1 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
21.06.12. 18:10
1 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
21.06.12. 18:07
2 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
21.06.12. 18:04
2 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
16.12.15. 21:18
1 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
16.12.12. 16:45
Megérintettem az "A Szent Család" alkotást
16.01.28. 16:49
1 új fotót töltöttem az "A Szent Család" műlaphoz
15.12.22. 15:08
Göröntsér Vera publikálta "A Szent Család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.