Budapest, VII. kerület, Dob utca 40.

Angol cím:Hestia

Budapest
VII. kerület, Dob utca 40.
A Rácskert romkocsma utcai falán.

Felállítás2014. szeptember 17.

Katie G.
2015.12.21. 15:48
Hesztia a görög mitológiában a családi tűzhely, a családi élet védőistennője. Az ő hatalmas szempárja néz ránk a 20 nm-es csempéből kirakott mozaikon. Az alkotó Hegedűs Márton grafikus először Barcelonában találkozott a csempemozaikkal, itthon 2002-óta foglalkozik ezzel a műfajjal. Ez a mozaik az eddigi legnagyobb alkotása.

Személyes élménye is közrejátszott a témaválasztásában:" Amikor egy nap az állványon dolgoztam, párbeszédre lettem figyelmes. Egy kislány zokogott az édesanyja után: „Mama, mama, várj meg!” Mire az édesanyja meglehetősen arrogánsan és türelmetlenül reagált. Ez elszomorított, és ekkor jött az ötlet, hogy mintegy a családi béke helyreállításáért az alkotás a családi tűzhelyet védő istennő nevét viselje. A szemek ugyanakkor a kifelé tekintést, a nyitottságot is szimbolizálják. A mű nézi az utcát, a járókelők pedig nézik a művet. Ez a fajta egymásra figyelés számomra a művészet közösségteremtő erejét jelképezi, amely az utcai művészet közegében különösen jól megvalósítható."

A mozaik elkészítése 25 napig tartott, a kirakáshoz kellett 25 nm csempe, 100 kg csemperagasztó, 50 kg fuga. Mindez a Színes Város Strongbow Fesztivál projektje keretében valósult meg.
Források:
http://budapest.reblog.hu/cimke/Heged%C5%B1s+M%C3%A1rton
https://szinesvarosbgf.wordpress.com/2014/10/14/hesztia/
http://magyarhirlap.hu/cikk/14583/Hesztia_szeme_orzi_a_bulinegyedet

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219476
Feltöltve
2015.10.03. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:12

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219477
Feltöltve
2015.10.03. 18:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:12

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219471
Feltöltve
2015.10.03. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:10

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219472
Feltöltve
2015.10.03. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO125

219475
Feltöltve
2015.10.03. 18:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:11

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219481
Feltöltve
2015.10.03. 18:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:23

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219478
Feltöltve
2015.10.03. 18:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:13

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219480
Feltöltve
2015.10.03. 18:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:16

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219473
Feltöltve
2015.10.03. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:10

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219474
Feltöltve
2015.10.03. 18:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:11

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
219479
Feltöltve
2015.10.03. 18:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 15.10.03. 18:14

"Hesztia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
500504
Feltöltve
2022.09.13. 18:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.09.13. 18:06
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.09.13. 18:06
1 új fotót töltöttem a "Hesztia" műlaphoz
18.10.11. 13:20
Megérintettem a "Hesztia" alkotást
15.12.21. 15:48
Katie G. publikálta "Hesztia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.