A tánc kaleidoszkópja

Budapest, XIII. kerület, Kárpát utca 23.

Budapest
XIII. kerület, Kárpát utca 23.
A Radnóti Miklós Művelődési Központ aulájában, a RaM Colosseum bejárata mellett.

Felállítás2011. április 14.

Vészabó Noémi (festőművész)

Göröntsér Vera
2015.12.17. 15:34
A RaM Művelődési ház kerengőjében, az ExperiDance produkcióinak, de más rendezvényeknek, előadásoknak is helyet adó RaM Colosseum bejáratánál elhelyezett óriás-pannó többször megragadta már a figyelmemet. Éppen csak most kérdeztem, most tudtam meg a történetét.

A táblakép a RaM megnyitásakor már elhelyezték itt, a táncegyüttes (produkció), ill. Román Sándor táncművész felkérése alapján készült, 9*2 méteres (vagyis 6 darab 1,5*2 méteres táblát tölt be).
Az alkotótól kapott információ szerint az együttes esszenciájának tudható be, művészetük összessége a kép ihletője.

Az együttesről "...célja a legmagasabb szintű művészi szórakoztatás, és a forradalmasított magyar tánckultúra népszerűsítése az egész világon. A 2000 óta sikeres társulat ereje, hogy a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal szelídíti meg, vagy épp a végletekig fokozza. Az ExperiDance által így teljesen új, összetéveszthetetlen táncstílus született." (ld. még a harmadik forrást).
Mindezekből egyértelműnek tűnik, mit látunk.

A képen színes kavalkád,összetartozás és belső jelenetek látszanak. Élénk színek, finom vonalak, pörgő események, mint a tánc maga.
Mindezek felett kitárt szárnyaival az egészet összefogó, mintegy "átölelő" táltos , homlokán a kiválasztottak csillaga.
Az alkotás a táltos egy legendáját idézi, ami itt kicsit megfordul. Az alkotót idzve: "...amikor a fény a földre érkezett a táltosok térdet, fejet hajtottak. Én ezt kicsit megfordítottam és a táltost köszöntik így az emberek festményemen."
Kiemelt szerepe van a kék színnek, ami a "végtelenséget, a lelket szimbolizálja".
Nagy örömömre a titkot is sikerült megtudni. a meghajló kék alakban a művész saját magát festettem meg, "aki a hófehér madarat, a békét hozza".

A kép mellett egy vallomás/üzenet: "Szép "feladattal" érkeztem a földre: festeni, rajzolni. Színesebbé tenni azt az amúgy is káprázatos világot. Amikor festek, messze-messze sodor a "tánc". Bolyongok az univerzumban, láttam Karthago porrengetegét, hallottam Egyiptom beavatási imáit. Ismerem az évszakok illatát és változásait.
Szép ez a világ!
Teszem a dolgom."
(Az alkotó neve és szignója, elérhetősége.)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s_M%C5%B1vel%C5%91d%C3%A9si_K%C3%B6zpont_(%C3%9Ajlip%C3%B3tv%C3%A1ros)
Levélváltás az alkotóval;
http://www.ram13.hu/a-ram.html
http://experidance.hu/az-experidance

Cím alapján hasonló

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227325
Feltöltve
2015.12.17. 13:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:51

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227326
Feltöltve
2015.12.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:53

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227327
Feltöltve
2015.12.17. 13:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:53

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227336
Feltöltve
2015.12.17. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 14:08

227332
Feltöltve
2015.12.17. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:59

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227329
Feltöltve
2015.12.17. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:56

227333
Feltöltve
2015.12.17. 14:00

Göröntsér Vera 15.12.17. 14:00

227334
Feltöltve
2015.12.17. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 14:00

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227330
Feltöltve
2015.12.17. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:56

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227337
Feltöltve
2015.12.17. 14:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 14:08

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227331
Feltöltve
2015.12.17. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 13:57

"A tánc kaleidoszkópja" c. alkotás fotói

Alkotó
Vészabó Noémi (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227335
Feltöltve
2015.12.17. 14:07
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.17. 14:07
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.12.17. 15:34
Göröntsér Vera publikálta "A tánc kaleidoszkópja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.