I. világháborús emlékmű

Nagyharsány, Petőfi utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősök emlékműve

Nagyharsány
Petőfi utca
Református templom mellett

Avatás1924. október 12.

Virág Károly (kőfaragó, közreműködő)
Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2015.11.16. 21:56
Az emlékmű a református templom előtti kis téren áll, a község állíttatta. Állíttatásához adakozással és önkéntes munkával is hozzájárultak. „Az 1924 októberében hősi emlékművét avató községben mintha fegyverszünetet kötött volna a kormánypárti és ellenzéki polgárság. Az ünnepélyen megjelent Nagyatádi Szabó István, Vogt Valdemár honvéd tábornok, Pesti Pál igazságügy-miniszter, Keresztes-Fischer Ferenc főispán, későbbi belügyminiszter és számos vármegyei vezető.”
Az egész emlékmű készítőjére nem találtam adatot. A bronz plakettet Manno Miltiades készítette, felirata részlet Vörösmarty Mihály Szózatából: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért.”
Az emlékműre szerelt lapon a község háborúban meghalt lakosainak nevei vannak felsorolva.
Források:
http://www.macse.org/memorials/bymemorial.aspx?i=N&ii=Nag&m=Nagyhars%C3%A1ny|Baranya|Pet%C5%91fi+utca|IVH&pm=2
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/vh1/nagyharsany.html
http://www.nagyharsany.hu/HUN~/cikkmegjelenites.html:betoltes=3a187,megnevezes=Latnivalok
Keszthelyi Sándor
2019.10.31. 09:08
Kanász Imre a Nagyharsányi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője közlése 2019. október 27-én: "A Hősök Szobrának talapzatán a készítő neve is rá van faragva: Virág K. Siklós." - Ez Virág Károly siklósi kőfaragómestert jelzi. Nevét 1937-től 1943-ig említik baranyai újságok.

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
224727
Feltöltve
2015.11.15. 11:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/350 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:24

224728

224729
Feltöltve
2015.11.15. 11:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:25

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
224730
Feltöltve
2015.11.15. 11:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO400

224731
Feltöltve
2015.11.15. 11:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
224732
Feltöltve
2015.11.15. 11:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
224733
Feltöltve
2015.11.15. 11:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
224734
Feltöltve
2015.11.15. 11:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.15. 11:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
359544
Feltöltve
2019.06.10. 15:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.10. 15:54

359545

359546
Feltöltve
2019.06.10. 15:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.10. 15:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
359547
Feltöltve
2019.06.10. 15:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.10. 15:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
359548
Feltöltve
2019.06.10. 15:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 75.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.10. 15:54

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381247
Feltöltve
2019.10.31. 04:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381248
Feltöltve
2019.10.31. 04:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/640 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381249
Feltöltve
2019.10.31. 04:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/1000 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381250
Feltöltve
2019.10.31. 04:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/200 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381251
Feltöltve
2019.10.31. 04:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/640 • 28.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:58

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381252
Feltöltve
2019.10.31. 04:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:58

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez:...Teljes szövegA bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY.
A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt.Kevesebb szöveg
Alkotó
Manno MiltiadeszVirág Károly (kőfaragó, közreműködő)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
381253
Feltöltve
2019.10.31. 04:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.31. 04:59
A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra...Teljes szövegA bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY.
A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt.Kevesebb szöveg
Összesen 20 fotó

Műlap története

21.08.05. 18:13
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
19.11.01. 15:50
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.01. 15:16
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.31. 09:08
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.31. 09:07
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.31. 08:59
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.31. 04:59
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.10.31. 04:58

19.10.31. 04:57

19.10.31. 04:56

19.06.10. 15:54
5 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.11.17. 08:52
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.16. 21:56
A közösség publikálta Dénes Ildikó "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.