Zalakaros, Üdülő sor 2.

Alternatív, helyi címek:Pingvinek

Zalakaros
Üdülő sor 2.
Az alkotás az Art Hotel galériájában látható.

Felállítás1985

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Móritz István
2015.11.11. 10:28
Pálfy Gusztávnak 1985-ben egyéni tárlata volt Zalakaroson az Art Hotel galériájában. A szálloda vezetőjének kérésére a pingvineket ábrázoló alkotását emlékül hagyta ott. Azóta is, több más műalkotással együtt bárki számára megtekinthető.
"Pálfy Gusztáv Kiskunfélegyházán született 1942. március 28-án.1959-1961 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. 1963-ban nyert felvételt a Magyar Iparművészeti Főiskola formatervező szakára, majd 1965-ben tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán folytatta, ahol 1969-ben végzett. Mesterei voltak Dózsa Farkas András, Józsa Bálint, Kovács Ferenc, Somogyi József és Pátzay Pál. Pályája kezdetén a realisztikus ábrázolás jellemzi, majd később elvont, absztrakt felfogásúvá vált. Kedvenc műfajai a portré, dombormű és kisplasztika. Fontos számára a környezetvédelem, mely művészetében is megnyilvánul. Ars poetica-jának is tekinthető az általa többször említett idézet Henry Moore-tól: Minden művészet arra való, hogy segítsen az embereknek több örömöt és érdekességet találni az életükben és ráébressze őket, milyen csodálatos világban élünk.”
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1lfy_Guszt%C3%A1v
http://www.bacstudastar.hu/palfy-gusztav

Kapcsolódó
Biztonságban
Kapcsolódó
Biztonságban

Cím alapján hasonló

"Biztonságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
224056
Feltöltve
2015.11.05. 19:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.11.05. 19:07

"Biztonságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
224057

224058

224059
Feltöltve
2015.11.05. 19:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/7 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.11.05. 19:07

"Biztonságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
224060
Feltöltve
2015.11.05. 19:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/3 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.11.05. 19:08

"Biztonságban" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalakaros
Feltöltő
Azonosító
224061
Feltöltve
2015.11.05. 19:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/6 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 15.11.05. 19:08
Összesen 6 fotó

Műlap története

15.11.11. 10:28
A közösség publikálta Móritz István "Biztonságban" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.