Budapest, VIII. kerület, Baross utca 27.

Budapest
VIII. kerület, Baross utca 27.
A klinika első emeleti lépcsőfordulójában, szemből nézve bal oldalon.

Felállítás1929

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2015.11.11. 10:23
Besétáltam a Baross utcai Szülési Klinikára, mint aki hazamegy. Tehettem, hiszen minden hír szerint ott születtem. Éppen csak most saját lábon érkeztem és véletlen volt nálam egy fényképezőgép (mint mindig). Jártam már itt nemrégiben és az az igen éles emlékkép élt bennem, hogy a lépcsőfordulókban lévő alkotások már fenn vannak a lapon. De most nem találok ilyet, tehát a hozzátöltéshez készült képeknek kell megállni a helyüket (és vissza is megyek).

Az első emeleti lépcsőfordulóban lévő szobrok egyike a klinika egykori vezetőjét, dr. Bárány János (1860–1926) professzort ábrázolja, aki 1903 és 1926 között irányította az "I. sz. női klinika" működését.
A professzor életrajzi adatait és pályafutásának ismert részleteiről az első két forrásban lehet bővebben olvasni.

Ami izgatott, olvasom művei között: "Macerált szülések és lefolyásuk a gyermekágyra" című munkáját említik. Mi lehet az?
Nem tudom, sikerült-e megérteni, egy cikket találtam, ahol egy esetet mutat be Góth Manó, ahol a kívántnál korábban elhalt gyermek született, "macerált állapotban"... szörnyű! és még csak nem is ritka! http://epa.oszk.hu/01400/01450/00015/pdf/emerto_1877_02_06.pdf És akkor már nem is keresek tovább.

Máshol találtam: Bárány 1887-ben kezdte publikálni a fenti művet, amiről itt kiderült, hogy sorozatban az Orvosi hetilap több évfolyamában jelent meg. Tovább itt se mennék, mert ezt követően a méhen kívüli terhesség témája következik...
Az viszont ugyanitt kiderül, hogy politikai nézeteit illetően nem volt igazán következetes és hétköznapi-vezetői természete sem volt mindig példamutató. A cikk címe: Bársony János professzor pályafutása, a tévedések anatómiája http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf_Szallasi/2001_05_15.pdf
A cikk végén olvasható összefoglaló is ilyesmiről szól, a következő zárómondattal:
"Érdemes ismertetni, mert része a múltnak és tévedései tanulságul szolgálhatnak."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1rsony_J%C3%A1nos_(orvos)
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01115.htm

Kapcsolódó
Frigyesi József
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224356
Feltöltve
2015.11.10. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:34

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226504
Feltöltve
2015.12.07. 14:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.07. 14:14

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224358
Feltöltve
2015.11.10. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:34

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224361
Feltöltve
2015.11.10. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:35

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224360

224359
Feltöltve
2015.11.10. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO250

224367
Feltöltve
2015.11.10. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:39

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226503
Feltöltve
2015.12.07. 14:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.07. 14:14

"Bársony János" c. alkotás fotói

I. emelettel feljebbről.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224368
Feltöltve
2015.11.10. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:39
I. emelettel feljebbről.

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224365
Feltöltve
2015.11.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:38

"Bársony János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
224364

224366
Feltöltve
2015.11.10. 16:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.11.10. 16:39
Összesen 12 fotó

Műlap története

1 perce
Megérintettem a "Bársony János" alkotást
22.11.30. 14:52
Megérintettem a "Bársony János" alkotást
22.09.07. 15:28
Megérintettem a "Bársony János" alkotást
22.05.23. 19:14
Megérintettem a "Bársony János" alkotást
18.04.02. 11:19
Megérintettem a "Bársony János" alkotást
15.11.11. 10:23
Göröntsér Vera publikálta "Bársony János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.