Kerekegyháza, Dózsa György utca végén

Kerekegyháza
Dózsa György utca végén
A balatoni Farkas János Emlékparkban van.

Felállítás2010. augusztus 19.

Gáspár Péter (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Hársch Ferenc
2015.11.06. 11:45
"Kerekegyháza újjátelepítője, balatoni Farkas János (1824 – 1908) huszonnégy évesen önkéntesen állt be a szabadságharc katonái közé. Részt vett Buda ostrománál is. A fegyverletétel az alakulatából létrehozott 109. honvédzászlóalj századosaként érte.
A szabadságharc bukását követően amnesztiában részesült, Gödöllőről Kecskemétre, majd birtokvásárlással a Kecskemét melletti pusztaságra települt. A puszta Jászárokszállás város közbirtokosságának tulajdona volt, melyet legeltetésre használtak. 1856-ban balatoni Farkas János vezetésével megindul a török hódoltság alatt kihalt terület újratelepítése. Az első telepesek: jászok, svábok, tótok, csehek, morvák és sziléziaiak voltak."

2010-ben az önkormányzat a hajdani Farkas birtok megmaradt részét (Farkas-erdő) bekeríttette és kialakították a balatoni Farkas János Emlékparkot.

Az első oszlopot a kerekegyházi 48-asok emlékére állították:
Századosok: balatoni Farkas János - földbirtokos és Ficzek János - főbíró.
Hadnagyok: André László - bíró és Juhász József - mezőgazda.
Közhonvédek: Liftner Bertalan - jegyző és Pálinkás János - földműves.

A második oszlopot balatoni Farkas János, Kerekegyháza újjátelepítője emlékére állították.

A harmadik oszlopon Kerekegyháza nevezetes dátumai szerepelnek:
1323 - Első írásos emlék: Kerekegház.
1856 - Újjáalapítás.
1970 - Nagyközségi cím.
2001 - Városi rang.

A területen volt a Farkas család sírboltja, ezért helyezték el az oszlopok mellett balatoni Farkas János honvédszázados és fia, dr. Farkas Zoltán, belügyminiszteri főtanácsos sírkövét is.

Az emlékpark zárt, de a Művelődési Házban történt előzetes egyeztetés alapján látogatható.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Balatoni_Farkas_J%C3%A1nos
http://www.kerekegyhaza.hu/photogallery.php?album_id=87&rowstart=0

Cím alapján hasonló

"Hármas emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Gáspár Péter (fafaragó)
Település
Kerekegyháza
Feltöltő
Azonosító
223966
Feltöltve
2015.11.04. 19:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.11.04. 19:48

"Hármas emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Gáspár Péter (fafaragó)
Település
Kerekegyháza
Feltöltő
Azonosító
223967

223968
Feltöltve
2015.11.04. 19:49

Hársch Ferenc 15.11.04. 19:49

"Hármas emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Gáspár Péter (fafaragó)
Település
Kerekegyháza
Feltöltő
Azonosító
223975
Feltöltve
2015.11.04. 19:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.11.04. 19:59

"Hármas emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Gáspár Péter (fafaragó)
Település
Kerekegyháza
Feltöltő
Azonosító
223970
Feltöltve
2015.11.04. 19:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.11.04. 19:49

"Hármas emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Gáspár Péter (fafaragó)
Település
Kerekegyháza
Feltöltő
Azonosító
223971

223972

223973

223974

Összesen 9 fotó

Műlap története

15.11.06. 11:45
Hársch Ferenc publikálta "Hármas emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.