Keszthely, Fenékpuszta, Fenéki csárda

Keszthely
Fenékpuszta, Fenéki csárda
A 71-es út keleti oldalán, Fenékpuszta és a Zala torkolata között.

Felállítás2014

Keszthelyi Sándor
2016.09.13. 08:57
Keszthely déli részén, a Fenékpuszta nevű területen áll a régi Fenéki csárda vagy Vámház. A Balaton vizén itt régóta volt kikötő. Másrészt átkelőhely, révhely is volt, mivel régebben a Zala folyó torkolata és a Balaton kezdete itt jóval szélesebb vízfelületet jelentett. Az 1839-ben Festeticsek által megépített 87 méter hosszú fahídon való átkelésért hídpénzt kellett fizetni, egészen az első világháborúig. A hajósoknak, halászoknak, révészeknek, hídpénz szedők és fizetők intézték a vámházban a hivatalos ügyeiket. Az itt áramló vagy várakozó forgalom kiszolgálását pedig az épületben lévő csárda teljesítette. A környékbeli betyárok is kedvelték a helyet, mert jó volt itt enni, inni, megpihenni – amikor éppen „nem betyárkodtak”.

A Vámház ma is áll, mellette ma is óriási a forgalom, de már gépkocsik áradata halad egész nap. Az épületben „korcsma” és büfé működik. Érdekes tárgyak kiállításként díszítik belső falait.

Külső falain négy műalkotás állít emléket a híres betyároknak: Nádi Jancsinak és Patkó Jancsinak. Mind a két betyár itt a csárdában végezte be életét, mindkettő golyó által. Két domborműves arckép van a déli falon és két mélydombormű a nyugati homlokzaton. Valamennyi Túri Török Tamás alkotása.

A nyugati, azaz a 71-es műútra néző falon jobbra láthatjuk Nádi Jancsi végzetét. Felül egy réztáblán ez a szöveg van:
NÁDI JANCSI A FENÉKI
CSÁRDÁBAN
„S MIRE MAGÁT ÉSZREVETTE,
GOLYÓ SZÍVÉT SÉRTETTE”

Ez a szöveg a betyárral kapcsolatos vers részlete:
"Nádi Jancsi Nádi Jancsi a csárdába Ráparancsol a csárdásra: – Húzza le a fírhangokat, Hadd mulassam ki magamat. – Nádi Jancsi Fenékben van, Zsandároknak izenve van: – Most jöjjetek hamarjába, Nádi Jancsi a csárdába. – Még egy icce borom járna, Ha az idő el nem járna. – Az idő már későre jár, Az ajtónál áll hat zsandár. Jött a zsandár nagy sietve, Dufla töltött fegyverekkel. – Jancsi, akarsz-e meghalni, Vagy magadat meg kell adni. – Jancsi kapta a fegyverét, Elkeríté az istenét, S mire magát észrevette, Golyó szivét sértegette. Nádi Jancsi fejér teste Fenékben van eltemetve, A fenéki temetőben Nyugszik a fekete földben."

A tábla alatt van a mélydombormű. Finoman és néhol csaknem szoborként kidolgozott kompozíció, nagyjából fekvő téglalap alakúan. A csárdát látjuk belülről, benne három alak alkotja a jelenetet. Jobbra nyílik a csárdaajtó és az ott álló zsandár már lövi is pisztolyával a csárdában baloldalt üldögélő Nádi Jancsit. A középső ülő alak csak tétlen szemlélője a betyár lelövésének.

A dombormű jobb alsó sarkában a rézbe vésett szöveg: NÁDI JANCSI HALÁLA FENÉKEN. Ez felett van az alkotói szignó: TÚRI TÖRÖK T. 2014. Az egész alkotás egy elölről üvegezett keretben van a falra szerelve.

Túri Török Tibor levélbeli közlése szerint a szobor anyaga: "Spanyol művészkerámia, 1200 fokon égetett magas tüzű kültéri szilikát. A magas hőkezelés végett keménysége a gránittal vetekszik. A felületkezelés: bronz alapanyagú bevonat visszamaratásával elért felület."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://vamhaz.hupont.hu/
http://www.betyarvilag.eoldal.hu/cikkek/betyarballada/nadi-jancsi.html

Cím alapján hasonló

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252268
Feltöltve
2016.09.11. 23:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:12

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252269
Feltöltve
2016.09.11. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:13

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252270
Feltöltve
2016.09.11. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:13

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252271
Feltöltve
2016.09.11. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:13

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252272
Feltöltve
2016.09.11. 23:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:13

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252273
Feltöltve
2016.09.11. 23:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:14

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252274

252275
Feltöltve
2016.09.11. 23:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:14

"Nádi Jancsi halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
252276
Feltöltve
2016.09.11. 23:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 16.09.11. 23:14
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.09.13. 08:57
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Nádi Jancsi halála" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.