Tiszabercel, Fő utca 61.

Tiszabercel
Fő utca 61.
A szoborparkban

Felállítás2014. július 27.

Kiss Katalin
2015.10.29. 08:53
Tiszabercel – Egy csónak, egy pipa vagy egy parasztház a falusi környezet természetes részei, nincs bennünk semmi feltűnő. És bár ugyanez igaz a szőlőlevélre vagy a búzakalászra is, ha mindezt együtt látjuk, felmerülhet a kérdés: hogy kerülnek ezek egymás mellé? Például úgy, hogy egy szoborpark részei Tiszabercelen.
A szoborpark szobrait a művészek a public art irányzatot képviselve alkották meg.
http://www.artpool.hu/Research/fogalom/publicart.html

https://www.youtube.com/watch?v=FrwgyzZcg2Y

A fiatal szobrászművész gondolatai: "Már régóta szerettem volna egy pipát faragni fából, erre eddig nem volt lehetőségem. A Kőtér- Kőszobrász Művésztelepen lehetőségem nyílt erre.
A pipa, mint szimbólum jól beilleszkedik a Tiszai hajós, halászos életmódba. Az én számomra más szempontból is érdekes ez a téma. A mű címe is utal René Magritte „Ez nem egy pipa” című avantgard alkotására.
Magritte festményének térbeli átírását – parafrázisát fogalmaztam meg nagyméretű plasztikában.
Magritte a pipa alá a következő szöveget festette: „ez nem egy pipa” , mely ellentmondásnak tűnik, de gyakorlatilag igaz – a festmény nem egy pipa, ez a pipa képe. Ahogy maga mondja:

"Egy képet nem szabad felcserélni a dologgal, amit az ember megérinthet. Meg tudja tömni az én pipámat ? Természetesen nem."

A tiszai emberek gyakran pipáztak, így nem áll messze az alkotás a halász életmódjától.

A pipa 170 cm hosszú és 85 cm magas.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ren%C3%A9_Magritte
http://www.tiszabercel.hu/?q=node/1476

Kiss Katalin műlapja

Tagi gyűjteményben
Tiszaberceli szoborpark

Cím alapján hasonló

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223200
Feltöltve
2015.10.28. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:42

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223201
Feltöltve
2015.10.28. 20:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:43

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223205
Feltöltve
2015.10.28. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:47

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223204
Feltöltve
2015.10.28. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:46

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223206
Feltöltve
2015.10.28. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:47

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223203
Feltöltve
2015.10.28. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:46

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223208
Feltöltve
2015.10.28. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.10.28. 20:48

"Pipa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabercel
Feltöltő
Azonosító
223207

223209

421121
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.10.19. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.19. 14:02
2019. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.10.19. 14:02
1 új fotót töltöttem a "Pipa" műlaphoz
15.10.29. 08:53
Kiss Katalin publikálta "Pipa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.