Debrecen, Kossuth utca 11.

Debrecen
Kossuth utca 11.
A megadott címen, a homlokzaton látható díszítések.

Felállítás1894

TundeK62
2015.10.15. 23:11
"Az első szobrász, aki évtizedeken át és viszonylag eredményesen dolgozott Debrecenben, Tóth András volt.Önéletrajzában így jellemezte debreceni kapcsolatait: ... 1889-ben Debrecenbe költöztem, hol is a szobrászat addig parlagon hevert, itt is jobbára csak épületi szobrászmunkákkal foglalkoztam."

Ennek a munkásságnak eredménye ma igen látványos, a XIX. és XX. század fordulóján, kb. 20 éven át rengeteg belvárosi bérház, és földszintes, belvárosi polgárház díszítését végezte a szobrász. A két gyereket el kellett tartani, így kénytelen volt a rendszeres kereset reményében ilyen munkákat elvállalni.

Ez, a Kossuth utcai épület egyike volt azoknak a házaknak, melyeket díszített. Az időpontból ítélve, ráadásul a munkássága elején tette ezt meg. A ház, mint ahogy a díszítésből (domborművek) látszik is, egy gyógyszerészé volt, amikor megépült.

Sajnos most évek óta rajta van a kiadó tábla. A képek több mint öt éve készültek, de szerintem a helyzet ma is ugyanaz. Nem emlékszem arra, hogy az elmúlt kb. 45 évben az épületben gyógyszertár működött volna.
Források:
Sz. Kürti Katalin írása a szobrászról

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209216
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 22:59
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209217
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 22:59
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209218
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

209219
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:00
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209220
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:00
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209221

209222
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:00
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209223
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:01
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209224
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:01
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209225
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:01
2010. március

"Épületdíszek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
209226
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2015.06.18. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.18. 23:01
2010. március
Összesen 11 fotó

Műlap története

15.10.15. 23:11
TundeK62 publikálta "Épületdíszek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.