Nagyatád, Göröndi utca

Nagyatád
Göröndi utca
A Nagyatádi Szoborparkban áll.

Felállítás1996


TundeK62
2016.01.10. 22:13
Az 1996-ban megrendezett nagyatádi szimpozion alkotásait a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából hirdették meg. A szervezők azt szerették volna, ha ebben a témában készülnek az alkotások. A szoborpark honlapja szerint a címekből következtetve, ez nem volt sikeres ebben a tekintetben. Nagyon kevés, összesen négy művet állítottak fel abban az évben, és ezek közül csak egyet, magában a szoborpark területén. Ezt, amelyet ezen a műlapon lehet megtekinteni.
Vargha Mihály szobrász Kézdivásárhelyen született 1961-ben. Az alkotótelepen való részvételekor a Sepsiszentgyörgyi Galériát vezette, civil foglalkozásaként.

A mű befejezése előtt a Térbeli tájkép nevet adta munkájának. Egyetlen, hatalmas többől faragta ki a Halmokat.
Pályája elején főleg a fát használta alkotásának anyagaként, mint ahogy itt is látjuk.

Az 1996-os szimpoziont a Magyar Turizmus Rt. támogatásával tudták megrendezni a szervezők. Ekkor már jóval a rendszerváltás után vagyunk, a szoborpark, és az alkotótelep finanszírozása egyre több nehézséget okozott a kisvárosnak.

Művei a szoborlapon: https://www.kozterkep.hu/artpieces/index/page:1?artist_id=2210&unveil_date=asc
Források:
A Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep huszonöt éve (Nagyatád, 2001): 29. p.
http://n-mk.hu/szoborpark/alkotoidenyek---alkotasok/alkotoideny-1996-
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/vargha-mihaly-6801

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Halmok VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220586
Feltöltve
2015.10.09. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.09. 10:11

"Halmok VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220587
Feltöltve
2015.10.09. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.09. 10:11

"Halmok VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220588
Feltöltve
2015.10.09. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.09. 10:11

"Halmok VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
220589
Feltöltve
2015.10.09. 10:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.09. 10:11
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.01.10. 22:13
TundeK62 publikálta "Halmok VI." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.