Szentháromság-oszlop

Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Vámbéry Áron tér (Námestie Ármina Vámberyho)

Alternatív, helyi címek:Socha sv. Trojice

Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Vámbéry Áron tér (Námestie Ármina Vámberyho)
A Szent György templom előtt áll.

Felállítás1777

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szórád Péter
2015.11.12. 20:23
A város szakrális központja a Vámbéry Ádám téren álló Szent György templom. Ezen a helyen valószínűleg már a korai Árpád-korban is állt egy fatemplom, majd az 1300-as évektől kőtemplom. A román alapokra épült templomot 1518-ban késő gót stílusúra alakították. Az 1600-as évek elején rövid ideig a reformátusok birtokába került. Mária Terézia uralkodása alatt 1743-ban barokk stílusú átalakítás mellett bővítették a templomot. A II. világháborút követő években a templom környezete lényegesen megváltozott, a lerombolt polgárházak helyén épült panelházakkal zárták körül a teret, ami alaposan kikezdte a hely szakrális hangulatát.

A templom előtt három szakrális kisemlék látható. A legrégebbi, a Szentháromság-oszlop 1777-ben készült. Az emléket Gönczöl György és Lengyel Erzsébet készítette a város lakosait pusztító pestisjárványból való megmenekülésük alkalmából. Az szobrot 1929-ben felújították.
Források:
http://csemadok.sk/emlekhelyek/szentharomsag-oszlop/
http://csemadok.sk/emlekhelyek/szent-gyorgy-templom/

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224514
Feltöltve
2015.11.12. 19:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:33

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224515
Feltöltve
2015.11.12. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:35

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224516
Feltöltve
2015.11.12. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/200 • ISO100

224517
Feltöltve
2015.11.12. 19:36

Szórád Péter 15.11.12. 19:36

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224518
Feltöltve
2015.11.12. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/160 • ISO100

224519
Feltöltve
2015.11.12. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

224520
Feltöltve
2015.11.12. 19:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:37

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224521
Feltöltve
2015.11.12. 19:39
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:39

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224522

224523
Feltöltve
2015.11.12. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224524
Feltöltve
2015.11.12. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:40

"Szentháromság-oszlop" c. alkotás fotói

Település
Dunaszerdahely (Dunajská Streda)
Feltöltő
Azonosító
224525
Feltöltve
2015.11.12. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 15.11.12. 19:41
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.11.12. 20:23
Szórád Péter publikálta "Szentháromság-oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.