Budapest, XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark
Az Infopark BME/Q épülete előtt, a bejárattól (szemben állva) balra.

Felállítás2012

Göröntsér Vera
2015.10.12. 18:56
Amikor az Infoparkban sétálva felfedeztem ezt az alkotást, két általunk is ismert plasztika jutott eszembe: a Katyń-emlékmű a Nagyszombat utcánál, ill. az 1956-os emlékmű az Ötvenhatosok terén. Feltétlen egybeesés, hogy mindhárom az anyaga fém (vas, ill. acél) és geometrikus alakzatos formáz, ill. mindegyiknél szerepe van annak, hogy a plasztika milyen szöget zár be a talajjal (itt nem a tartalmi összehasonlításra gondolok). Az csak "ráadás", hogy a már otthoni olvasmányok szerint utóbbi az értetlenség és elutasítás révén milyen botrányoknak volt kitéve. Ez olvasható a lapján, de utalás történik rá az itt jegyzett harmadik forrásnál is.

Ez az alkotás az Art Universitas Program pályázati kiírása szerint készült, több éves átfutással (2010-2012), kilátástalannak tűnő várakozások, bizonytalanság közepette. Az alaptétel (az un. PPP-konstrukció) ismert, "a beruházó cégek befektetéseik egy százalékát kötelesek voltak az új campusokban felállítandó kortárs művészeti alkotásokra költeni." A pályázat kiírása ennek jegyében történt, amelyet az alkotó 22 pályázat közül nyert el a Kortárs Művészeti Zsűri döntése értelmében úgy, hogy az érintett oktatási intézménynek szavazati jogot, a beruházónak véleményezési jogot biztosított.
A döntés értelmében a művész munkához látott, anyagot rendelt, alvállalkozókkal szerződött... invesztált.
2011. februárjában, a kormányváltást követően, felülvizsgálták a PPP-beruházásokat, míg a folyamatban lévő munkálatokat felfüggesztették. Az egy évre elnyúló revízió be nem tervezett költségeket okozott az érintetteknek (részleteket ld. az első cikkben).
Ennek a folyamatnak a lezárása sem hozhatott azonban megnyugvást, mivel ezt következően a Kortárs Művészeti Zsűri kénszerűségből "feloszlatta magát" (háttérben "forráshiány"), így megkérdőjeleződött a jóváhagyás mikéntje. Anyagi, művészi, szakmai döntések lehetősége maradt háttér nélkül, míg a BME is "meggondolta magát". Felmerült az is, hogy – így utólag – az egyetem nem ilyen alkotást képzelt, "amely a homlokzat nagy részét kitakarná". De azt tudjuk, hogy a helyszín úgy az építésszel, mind az egyetem képviselőivel egyeztetve volt, sőt az elbírálásban is közreműködtek, a képviseletükben leadott szavazatok dokumentáltak.
Kompromisszumos megoldásként új helyszínekre tettek javaslatot, de különböző jog-i és le nem kezelt kompetencia-kérdések miatt az ügyet az érintettek egymás között tologatták.

Végül az "Y" mégis áll a Q épület előtt. Figyelemreméltó a 2012-ben készült Jegyzőkönyv az átvételről (2. forrás). A műleírásból kiderül: "...A koracél felület színével párbeszédet folytat, reflektál az épület téglaburkolatával és egyúttal ellenpontozza azt. ... A közel 16 tonnás mű minden éle szöget zár be az épülethez viszonyítva, a ház felőli oldal belesimul az épített környezetbe... A formailag robusztus teszt ugyanakkor a döntött elhelyezés okán szinte légiesen könnyed hatású... jól illeszkedik a mögötte megjelenő épülethez..."
A leírás tartalmaz még utalást a nappal is működő kék LED megvilágításra, ami hangsúlyozza a körvonalakat, de ezt én nem tapasztaltam. Persze, nagyon sütött a nap.
Érdemes még elolvasni a harmadik forrás szerinti cikkben a fenti mondatoknak az értelmezését is – bármilyen rossz szájízzel íródtak is.
Források:
[1] http://nol.hu/kultura/20120423-felesleges_muveszet_-1307153
[2] https://www.facebook.com/artuniv?fref=photo&sk=photos
[3] http://issuu.com/impulzus/docs/41_01 (BME... Hallgatói Önkormányzat lapja; 2013-as kiadás) 19.oldal
További linkek
Trombitás Tamás válaszai (2012): http://helyszinilevelek.blogspot.hu/2012/02/0-false-18-pt-18-pt-0-0-false-false_19.html

Kapcsolódó
Katyn-emlékmű
Kapcsolódó
Víz-szálak
Közös gyűjteményben
Szobrok, botrányok

Cím alapján hasonló

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220933
Feltöltve
2015.10.10. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.10. 16:58

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220934
Feltöltve
2015.10.10. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

220935
Feltöltve
2015.10.10. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1600 • ISO100

220936
Feltöltve
2015.10.10. 16:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

Göröntsér Vera 15.10.10. 16:59

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220937
Feltöltve
2015.10.10. 16:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100

220938

220942
Feltöltve
2015.10.10. 17:03

Göröntsér Vera 15.10.10. 17:03

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220944

220941

220943

220940

237150
Feltöltve
2016.04.10. 17:56

Ády 16.04.10. 17:56

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
237151

237152
Feltöltve
2016.04.10. 17:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.04.10. 17:57

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
457928
Feltöltve
2021.09.07. 10:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:15

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
457929
Feltöltve
2021.09.07. 10:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:15

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
457930
Feltöltve
2021.09.07. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/500 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.07. 10:16

Archív fotók

""Y" Hasáb" c. alkotás fotói

LED-világítással 2012.december
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
220961
Forrás
https://www.facebook.com/artuniv?fref=photo&sk=photos
Évszám
2012
Feltöltve
2015.10.10. 21:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.10. 21:49
2012, Archív felvétel
LED-világítással 2012.december
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.09.07. 10:16
1 új fotót töltöttem a ""Y" Hasáb" műlaphoz
21.09.07. 10:15
2 új fotót töltöttem a ""Y" Hasáb" műlaphoz
17.02.13. 18:29
Megérintettem a ""Y" Hasáb" alkotást
16.04.10. 17:57
1 új fotót töltöttem a ""Y" Hasáb" műlaphoz
16.04.10. 17:56
1 új fotót töltöttem a ""Y" Hasáb" műlaphoz
16.04.10. 17:56
1 új fotót töltöttem a ""Y" Hasáb" műlaphoz
15.11.03. 08:13
A ""Y" Hasáb" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.12. 18:56
Göröntsér Vera publikálta ""Y" Hasáb" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.