Csokonai Vitéz Mihály

Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre út 20.
További képek a Fotólistában

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre út 20.
A Millenniumi Irodalmi Emlékparkban

Felállítás2003. augusztus 15.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Verrasztó Gábor
2015.10.07. 18:46
1972 óta minden év augusztusában megrendezik a Tokaji Írótábort. A tábornak a Tokaji Ferenc Gimnázium ad otthont, ezért alakította ki a város önkormányzata a Millenniumi Irodalmi Emlékparkot az épület mellett, ahol évről évre felavatnak egy emléktáblát.

Csokonai Vitéz Mihály 1796-ban „Az országgyűlés megnyíltával Pozsonyba ment, ahol hevesen részt vett a franciák elleni elkeseredésben, és kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, mely keddenként, utóbb kétszer hetenként az országgyűlés bevégeztéig tizenegy számban jelent meg. Weber könyvnyomtató nem volt rábírható munkái további kiadására, ezért elhagyta az év végén Pozsonyt.”
Az emléktáblát Csokonai születésének 230. évfordulóján avatták fel.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csokonai_Vit%C3%A9z_Mih%C3%A1ly



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Csokonai Vitéz Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
220173
Feltöltve
2015.10.07. 18:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.10.07. 18:04

"Csokonai Vitéz Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
220174
Feltöltve
2015.10.07. 18:05
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS28
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.10.07. 18:05

"Csokonai Vitéz Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
220175
Feltöltve
2015.10.07. 18:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.10.07. 18:05

Adalék vagy máshol

"Csokonai Vitéz Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
220172
Feltöltve
2015.10.07. 18:03
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Verrasztó Gábor 15.10.07. 18:03
Összesen 4 fotó

Műlap története

15.10.07. 18:46
Verrasztó Gábor publikálta "Csokonai Vitéz Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.