Tótszerdahely, Zrínyi Miklós utca 6.

Tótszerdahely
Zrínyi Miklós utca 6.
A római katolikus templomban áll.

Felállítás1992


Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2015.10.07. 23:09
Tótszerdahely a horvát–magyar határon fekvő település, a letenyei járásban. Zala megye déli részén fekszik. A falut nyugatról természetes határként a Mura folyó határolja. Nincs határállomása, többek közt a Nemzeti parki területek miatt sem. Kb. 1200-an lakják. A lakosság többsége horvát nemzetiségű, pontosabban ezen a településen a legnagyobb a horvátok nemzetiségi aránya az országban.

Templomára R. Törley Mária alkotásainak listájában bukkantam rá. És, ha már a nyaralásomat az idén szeptemberben egy szintén horvát határfaluban tölthettem, nem szerettem volna eljönni úgy arról a vidékről, hogy ezt az alkotás-sorozatot meg ne örökítsem képileg. A két település alig 20 kilométerre volt egymástól, de közúton több mint 50 kilométert kellett autózni korán reggel, hogy odaérjünk a reggeli misére, amely nyolc órakor kezdődött. Legalábbis ezt írta a miserendeket ismertető internetes oldal.

A modern templom a kilencvenes évek elején épült fel, tehát valamivel több, mint húsz éves. 1994-ben szentelték fel, akkorra már elhelyezték az összes R. Törley Mária által készített szobrot, domborművet.
A templom hivatalos neve: Jézus Szíve plébániatemplom. Ezért került egy Jézus-szobor a főoltárkép helyére. Magasan, fent az első emelet magasságában, az orgona övezte részen helyezték el a 220 cm magas szobrot, mely szilikátbronzból készült.
Az országban van pár Jézus Szíve templom, ezek sorát itt lehet elolvasni: http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html

Nagyon hatásos, és szép a templom, benne a központi részen a hatalmas Jézus ábrázolással. A Jézus Szíve-szobrokon megszokott szív alakzatot itt hiába kerestem a szobron.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve-tisztelet.html
R. Törley Mária: Köztéri szobrok 2000–2001 (22. p.)

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219550
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219548
Feltöltve
2015.10.04. 19:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:41

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219553
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219552
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219551
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219554
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219555
Feltöltve
2015.10.04. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:43

"Jézus Szíve-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tótszerdahely
Feltöltő
Azonosító
219549
Feltöltve
2015.10.04. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.04. 19:42
Összesen 8 fotó

Műlap története

15.10.07. 23:09
TundeK62 publikálta "Jézus Szíve-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.