Veresegyház, Széchenyi tér.

Veresegyház
Széchenyi tér.
Keresd a Széchenyi dombot, a Vértanúk ligetét és a domboldalon...Teljes szövegKeresd a Széchenyi dombot, a Vértanúk ligetét és a domboldalon messziről meglátod az évente kiegészülő szoborcsoportot.Kevesebb szöveg

Felállítás2015. október 6.

ocsovai andrás
2015.10.07. 20:53
A tábornok utolsó szavai kivégzése során: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.”

Pöltenberg Ernő volt a vértanúk közül az első, aki a bitófa alá lépett. A kivégzés előtt megcsókolta bajtársait és az őt vigasztaló papot.

Osztrák származású, a magyar nyelv nem volt sajátja, mégis csatlakozott a magyar szabadságért küzdő honvédsereghez. A pákozdi csatában Móga mellett harcolt, részt vett Görgey felvidéki hadjáratában. A kápolnai csatában ezredes hadosztályparancsnok volt, sikeres volt a tavaszi hadjáratban. Harcolt a győri, komáromi és görömbölyi csatákban.

Ez évben is, hűen a város korábbi tervéhez, egy helybéli művész alkotásával emlékeztek meg Veresegyházán a Nemzeti Gyásznapról és a vértanúkról.

A tábornok huszárfőtiszti ruhában, mellén kitüntetésével, hajadonfővel, a rá jellemző bajusszal jelenik meg az ez évben állított emlékszoborként a már elkészült vértanú társai között, méltóságteljes komolysággal.
Források:
http://www.veresegyhaz.hu/letoltes/201509/okt_6.jpg

Kapcsolódó
Török Ignác
Kapcsolódó
Lázár Vilmos
Kapcsolódó
Batthyány Lajos
Kapcsolódó
Dessewffy Arisztid
Kapcsolódó
Aulich Lajos
Kapcsolódó
Kiss Ernő
Kapcsolódó
Láhner György
Kapcsolódó
Schweidel József
Kapcsolódó
Knézich Károly
Kapcsolódó
Vécsey Károly
Kapcsolódó
Damjanich János

Cím alapján hasonló

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220207
Feltöltve
2015.10.07. 20:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:44

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220208

220210
Feltöltve
2015.10.07. 20:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:46

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220199
Feltöltve
2015.10.07. 20:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:05

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220205
Feltöltve
2015.10.07. 20:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:43

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220206

220209
Feltöltve
2015.10.07. 20:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:45

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotói szignóK
Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
220211
Feltöltve
2015.10.07. 20:46
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.10.07. 20:46
Alkotói szignóK

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411974
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411975

411976
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411977
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411978
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411979
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55

"Pöltenberg Ernő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
411980
Feltöltve
2020.08.02. 16:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 6.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 20.08.02. 16:55
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.08.02. 16:55
7 új fotót töltöttem a "Pöltenberg Ernő" műlaphoz
15.10.07. 20:53
ocsovai andrás publikálta "Pöltenberg Ernő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.